„Ha megnézzük az átlag-képet a magyar férfiaknál, elég romos a helyzet" - interjú Bihari Ádám stílustanácsadóval

Ha stílus van: minden van címmel jelenet meg a Stílusőrjárat vlogjáról is ismert Bihari Ádám stílustanácsadó első könyve a Jaffa Kiadónál. Bihari szerint a stílus nem csak pénz, inkább igényesség kérdése, a klasszikus férfiöltözködés alapjait pedig az 1930-as évekre már lefektették, az akkori elvek mentén lehet ma is öltözködni. De hogy akkor mégis milyen tanulságokat rejt Bihari könyve, és hogyan győzött meg arról, hogy egyetlen ruha sem kötődik társadalmi rétegekhez? Az interjúból kiderül.

Kezdjük azzal, hogy elmondod, mi a különbség a stylist és a stílustanácsadó között.

Ez két szignifikánsan eltérő szakma. A stylist egy nagyon kreatív ember, akit az aktuális divat, az impulzív érzései vezérelnek. Kampányfotózásokban segédkezik, divatmagazinok címlapjait találja ki. Nagyon friss, up to date szemmel vizsgálja az öltözködést. Az a fajta stílustanácsadás, amivel én foglalkozom, a klasszikus öltözködésből merít elsősorban. A klasszikus férfiöltözködés alapdarabjai, aminek része az öltöny, az ing, a bőrcipő, a nyakkendő, már az 1930-as évekre mind ki lett találva. Én azzal foglalkozom, hogy kitaláljam és felépítsem és az ügyfeleimmel együtt közösen megvalósítva azt a koncepciót amit a legoptimálisabbnak ítélek meg. Ebben nyilván hatalmas támasz a saját nápolyi stílusú bespoke szabóságom, ahol mindezek a legmagasabb szinten megvalósíthatók.

Melyik férfiruha a legformabontóbb, a legújabb klasszikus öltözékek közül?

Az, amelyik legkésőbb vált klasszikussá, a farmer. Rengeteg fajtája van, a Levi's klasszikus 501-es szabásától a designer farmerokig.

Ha jól tudom, ezt a 19. század második felében a munkásosztály kezdte viselni, mert olcsó és igénytelen anyag volt.

Pontosan, és éppen ettől fantasztikus. Onnan, ahonnan ez az anyag indult, egy klasszikus darabbá vált, ami minden férfi és nő ruhatárában ott van. Rengeteg módon meg lehet variálni, lehet cipzáras, gombos, skinny- vagy répafazonú, roncsolt, fekete, kék, szürke, lényegében akármilyen.

A könyvedben azt írtad, maszlag, hogy olyannak kell magunkat elfogadni, amilyenek vagyunk, példának a túlsúlyt hoztad fel. Mi lehet a legnagyobb hátrány, negatívum valaki testalkatában?

Bármilyen szélsőséges testi adottság problémát tud okozni, az is, ha valaki nagyon magas vagy nagyon alacsony, ez összetett. Ezek a tulajdonságok viszont csak a második helyen állnak, a legnagyobb negatívum a belső igényesség hiánya. Belső igényességnél, amit általában a szüleinktől tanulunk el, olyan apró banális dolgokra gondolok, mint az alapvető ápoltság, hogy naponta fürdünk, megmossuk a fogunkat, nem vesszük fel két nap ugyanazt az alsóneműt.

Nagyon fontosnak tartom a férfilét milyenségét, mélységét is. Nagyon sokat elárul egy férfiról, hogyan bánik a nőkkel, gyerekekkel, gyengébbekkel. Egy férfi soha nem üt meg egy nőt. Ha egy férfiben nincs meg ez az értékrend, nagyon keveset ér az, amiről most beszélünk.

Turiból lehet/érdemes vásárolni?

A magyar turkálókról nem vagyok jó véleménnyel, már a szó is borzasztó. Külföldön, például Olaszországban egy second hand vagy vintage shop teljesen más kategóriát képvisel, igazi csodákat is lehet találni, például egy Chanel kosztümöt vagy egy Kiton öltönyt.

Sokat dicséred az olaszok öltözködését a könyvedben, de mit gondolsz azokról a nyugat-európai országok stílusáról, amiket nem feltétlenül szoktak dicsérni, kiemelni, gondolok például Németországra vagy Angliára.

Elsősorban az üzleti partnereim tapasztalatai alapján tudok véleményt mondani. Angliáról szokták mondani, hogy a klasszikus öltözködés fellegvára, de azért ott is látsz rossz értelemben vett „csodákat” – leszámítva London pénzügyi negyedét, ahol azért általában jólöltözött emberek járkálnak. A németek nekem unalmasak és konzervatívak, de a visszafogottság lehet előnyös tulajdonság is. Náluk nincs az a magamutogatás, ami idehaza néha jellemző, hogy bezsákolják az összes márkát, ami a közelükben fellelhető. Hozzá kell tenni, hogy a többi ország stílusáról néha én is szeretek magasztosabban beszélni, mint amilyen egyébként a valóság.

Azt mondtad, a stílusosság az igényességből alakul ki, amit a felettünk álló generációtól leshetünk el. A szocializmusban viszont elég nehéz lehetett megtalálni a stílusunkat, önazonosan öltözködni, választék sem nagyon volt.

Itt az elején fontos megjegyeznem, hogy teljes mértékben távol tartom magam a politikától és a következő gondolatok pártszimpátia nélkül, pusztán az objektív tényekre vonatkoznak. Ezzel egyetértek, ugyanakkor a szocializmusban volt egy általánosan elvárt felöltözöttség. Az emberek tudták, hogyan járjanak színházba, megtisztelték a különböző rendezvényeket.

Azt is hozzá kell tenni, hogy a rendszerváltás óta már eltelt harminc év. Egy-két politikust leszámítva szörnyű az itthoni helyzet, amíg nyugaton ennek van kialakult kultúrája, addig kis hazánkban még mindig van okunk a szégyenre.

Mi változott azóta?

Mondjuk, hogy az internet hazai megjelenésével, a 2000-es évek elején nyílt ki idehaza a világ.

sokan azt hiszik, bármit bármivel felvehetnek. Megint az ápoltságra, viselkedésre tudok visszatérni, ha két ember felveszi ugyanazt a ruhát, másképp áll majd rajtuk, mert feltehetően a két embernek más a gondolkodása, viselkedése. A ruha nem választható el annak az embernek a személyiségétől, aki viseli.

Olyan ez a rosszul értelmezett szabadság, mint amikor valaki farkaséhesen kirámolja a hűtőt?

Pontosan. Mindent felvásárolnak, aztán rájönnek, hogy bizonyos alkalmakra mégsincs mit felvennünk, mert rosszul választottak. A túlzott szélsőségeknek mindig van hátulütője. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell egyéniségnek lenni, de a klasszikus értékekről se feledkezzünk meg. Egy olyan könyvet szerettem volna írni, amit ha harminc év múlva kinyit a gyermekem, büszkén azt tudja mondani, hogy amit az édesapám írt, az még ma is igaz, ahogy a '60-as, '70-es években írt nagy „divatkönyvek” megállapításai is igazak a mai napig.

A könyvedben azt állítod, egyetlen ruhadarab sem köthető társadalmi ranghoz. Egy kicsit ellenkeznék, a csokornyakkendő például nem mutat mindenkin jól, nem is viseli mindenki.

A csokornyakkendőhöz meg kell érni. Lehet, hogy van egy barista vagy egy bármixer, aki kitalálta, hogy a csokornyakkendő a mindene, és következetesen is viseli. Mondjuk egy casual, gyapjúból készült darabot. Amerikában egy egyetemi tanár is simán hordhat ilyet, Vizi E. Szilveszter, az MTA tagja is több évtizede visel csokornyakkendőt, a black tie rendezvényekre is felveszed. Mindenhol megállja a helyét, csak nem mindegy, ki és hogyan viseli.

Vagy itt van például a szmoking. Az sem társadalmi rang kérdése, ha egy black tie-eseményre mész, mindenki abban van, ez pedig nekem azt üzeni, hogy egyenlők vagyunk. Az más kérdés, hogy valaki csináltatott szmokingban van, valaki pedig egy fast fashion boltból szerezte be. Ott már látszik, hogy kinek milyen a társadalmi rangja, de a ruha nem bír önálló üzenettel a társadalmi rangunkat illetően. Barack Obama is viselt farmert, meg az angol munkásosztály is, csak másképp, máshogy, más kontextusban.

Mit gondolsz a férfisminkről, azt is lehet stílusosan viselni?

Elfogadom, ha valakinek ez tetszik, ezt is lehet igényesen képviselni. Múltkor láttam egy rocker stílusú férfit, kifestett szemmel és fekete körmökkel, szerintem vagány volt. Itt is a következetesség, a belső igény és az önazonos kiforrottság a fontos. Ha holnap eldöntöd, hogy pink öltönyben akarsz járni, lehet, hogy a családod kinyittatná a lipótmezei elmegyógyintézetet, és bezárna oda. Ha eltelik egy hónap, és te még mindig pink öltönyben jársz, talán elgondolkodnak, hogy lehet, nem is olyan rossz ez a ruhadarab, öt év után pedig már stílusikonnak tartanak.

Mit tapasztalsz, egy átlagos magyar férfi saját maga választja ki a ruhatárát, vagy inkább barátnőjére, női családtagjaira hagyatkozik?

50-50 százalék. Aki ismeri a munkásságom, és eljön hozzám öltönyt csináltatni, tudja, hogy nemcsak a levegőbe beszélek, egy komoly stratégiát építünk fel a tanácsadások alkalmával. Legalább hat hónap, de lehet egy év is, mire kitalálom és együtt felépítjük egy ügyfelem karakterét és stílusát. Olyan árkategóriában dolgozok, amit Magyarországon rajtam kívül senki más sem képvisel. A legmagasabb minőségű választható utat képviselem, de nem csak ez létezik. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy személyre készített öltönyben járjon és privát stílustanácsadást vegyen igénybe, de ettől függetlenül is sok jó stílusú férfi van, akikre az átütő a karakterük miatt figyelünk fel.

A tanácsadások alkalmával szájbarágósan kell megtanítani az ügyfeleidnek, miben járjanak, vagy egy idő után maguktól is ráéreznek?

Nem létező dolgokat nem tudok elővarázsolni, de ha van bennük stílusérzék, azt elő tudom csalogatni belőlük. Először felépítem a ruhatárukat, lefektetjük az alapokat, megtanulják, hogy milyen színek, formák, anyagok állnak nekik jól, aztán sokan egy idő után már ösztönösen ráéreznek, mi passzol hozzájuk, a karakterükhöz és az új stílusukhoz. Mindez egy nagyon bizalmi, bensőséges kapcsolat.

A munkavállalók egy jelentős része otthonról dolgozik az utóbbi hónapokban. Mit tanácsolsz, home office idején is öltözzünk fel úgy reggel, mintha be kellene mennünk a munkahelyünkre?

Ha melegítőben vagy, megkérdezném, milyen az a melegítő? Hogyan dolgozol otthonról? A kanapén görnyedve, lábaddal a levegőben kalimpálva? Itt is az igényességen van a hangsúly, nem csak magaddal, hanem a munkáddal szemben is. Az irodai munka eredményességnek home office-ban gyakran csak a hatvan-hetven százalékát érjük el, ehhez nyilván hozzátesz a lelkiállapotunk, a bezártság is. Ettől függetlenül azt hiszem, ha nem pizsamában, melegítőben vagyunk, hanem ugyanúgy felöltözünk, mintha be kéne menni a városba, nemcsak magunkat, hanem a munkánkat is megtiszteljük.