Lenyűgöző videót szerzett meg az új kedvenc újságunk, a New York Post, akiknek többek között a repülőzéshez túl nagy dekoltázsú nő történetét is köszönhetjük.

Ez azonban most nem egy vidám téma, hanem elég hátborzongató sztori. Egy családnál hármasikrek születtek, Presley, Millie és Hays két évesek, és éjszakánként babafigyelő kamera rögzíti, hogy szépen alszanak-e.

Hát volt egy éjszaka, amikor nem aludtak szépen.

Hanem kiugrálnak az ágyból, izgatottan egy határozott pontra mutatnak a falon, majd elbújnak a sarokban.

A felvétel az USA-ban készült, Georgia államban még januárban, és azért kapta fel az internet, mert teljesen olyan, mintha szellemet látna a három kisgyerek. Rámutatnak, percekig beszélnek hozzá, vitatkoznak, majd elbújnak előle. Persze a szellemjárásnál valószínűbbnek tűnő megfejtés, hogy az egyikük találja ki ezt az egészet, és a másik kettő csak bekapcsolódik a játékba, a három iker mindenesetre azt mondta utólag, hogy ott volt egy szörny.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ezen a félelmetes videón valószínűleg nem szellemet látnak a cuki hármasikrek, de nagyon úgy néz ki

A három kétévest a babafigyelő kamera rögzítette. Kiugranak az ágyból, egy pontra mutatnak, beszélnek hozzá, majd elbújnak előle.

26 · Feb 19, 2021 08:07am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments