Marcela Iglesias eddig több mint 60 ezer fontot, azaz nagyjából 24,9 millió forintot költött, hogy a lehető legjobban hasonlítson a legkelendőbb divatbabára, Barbie-ra. Az átváltozás után újabb célt tűzött ki maga elé, mellyel másokon akar segíteni.
A 43 éves, Los Angelesben élő nő nem mindennapi ötlettel állt elő: egy klónsereget szeretne létrehozni – írja a Daily Star.
Iglesias csak nemrég kezdett el érdeklődni a klónozás iránt és meg van győződve arról, hogy ez már most is lehetséges. A folyamatról először állítása szerint egy egyetemi professzortól hallott, azóta pedig megszállottá vált. A nő egyébként jó ügy érdekében klónoztatná magát: hasonmásai szerveit olyan embereknek adományozná, akik szervdonorra várnak.
Még mindig gyászolom az édesapámat, akinek vesetranszplantációra lett volna szüksége. Ha oda tudtam volna neki adni az egyik vesémet, ma is élne.
– fogalmazott szomorúan a szőkeség.