Egy új német kutatás eredményei szerint sokkal szebb az álma annak, aki a párjával közös ágyban alszik. Az  Integratív Pszichiátriai Kutatóközpont tudósai  a testek mozgásainak mérése mellett a résztvevők alvásszerkezetét is vizsgálták.

A kutatás során tizenkét fiatal, egészséges, heteroszexuális pár négy éjszakát töltött egy  alváslaborban, ahol megmérték az alvásuk jellemzőit mind együtt, mind külön-külön. Olyan módszert alkalmaztak, amellyel egyszerre kaphattak részletes képet az alvás közbeni agyhullámokról, légzésről, testmozdulatokról, izomfeszülésről és a szívműködésről.

A résztvevőknek egy kérdőívet is ki kellett tölteniük a viszonyukról. A kérdések között jobbára az szerepelt, hogy mennyi ideje tart, milyen mély, és mennyire szenvedélyes a kapcsolatuk.

Az eredmények szerint az alvás úgynevezett gyors szemmozgásos szakasza (REM, rapid eye movement) növekedett és folyamatosabb volt, amikor a párok együtt aludtak.

Ez nagyjából azt jelenti, hogy párjuk karjai között a kutatásban résztvevőknek sokkal édesebb álmaik voltak, ugyanis az élményteli álmokkal jellemzett REM az érzelmek szabályozásával, az emlékek megerősítésével, a társas kapcsolatokkal és a kreatív problémamegoldással is összefügg – írja a napidoktor.hu.

Bár nem tudni, hogy hasonló hatás érvényesül-e idősebb párok esetében, vagy olyankor, ha egyikük beteg, a partnerrel alvás mindenesetre segítheti a mentális egészséget, a memóriát és a problémamegoldást

– mutatott rá Henning Johannes Drews, a kutatás vezető tudósa.