A 21 éves Krizsán Lili a Sztárban Sztár leszek!  idei évadának második élő adásáig jutott, kiesése után zokogásban tört ki. Mint kiderült, nem véletlenül.

Az énekesnő kevés ruhát viselt a produkciója alatt, ez pedig nagyon feszélyezte, mert évek óta testképzavarral küzd.

Öt évvel ezelőtt sokat csúfoltak, ami nagyon megviselt engem. Először bulémiás lettem, ma pedig már nehezemre esik az evés. Egyáltalán nem vagyok éhes. Régóta csak salátát eszem, azt is keveset, de amikor a tükörbe nézek, még mindig a combos énemet látom.

– mondta a Borsnak betegségéről Krizsán Lili, aki jelenleg 44 kiló, ezért hamarosan kórházi kezelést kap.

Anorexiával küzdök, ami rendkívül súlyos szorongást okoz számomra. Évek óta tart ez az állapot, de egyre nehezebben viselem. A Sztárban sztár leszek! hatalmas erőt adott nekem, ahogy a mesterem, Köllő Babett is, akinek az unszolására megvizsgáltattam magam és felmérték az állapotomat. Szó szerint azt mondta az orvos, hogy ha így folytatom, életveszélyes állapotba kerülök. Nem hatott rám ijesztően, de eldöntöttem, hogy befekszem a kórházba és kezeltetni fogom magam, mert a karrieremet nem akarom kockára tenni. Két hétre biztos, hogy befekszem a kórházba, ahol táplálnak majd, vitaminos és gyógyszeres kezelést kapok.

 – mesélte a fiatal lány.