A magyar főváros is helyet kapott a 2021-es Bevándorlók Városi Rangsorában (Expat City Ranking). A listát készítő InterNations, amely négymillió fővel a világ legnagyobb bevándorlói közössége, összesen 57 települést vett górcső alá és értékelte azokat öt szempont alapján.

A rangsort 12 ezer 420 résztvevő véleménye szerint állították össze. Bár a válaszok alapján Budapest összességében a 32. helyen végzett, bizonyos szempontokat tekintve a top10 legélhetőbb város közé került.

Az öt szempont, ami alapján a városokat értékelték: a városi élet minősége, a komfortérzet, a munkaerőpiaci helyzet,  a bevétel és lakhatás, valamint a megélhetés.

Budapest az utóbbi kettő szempont alapján a kilencedik, illetve a hatodik helyen végzett, nem mellesleg a világátlagnál jobb százalékban. Három betelepülőből kettő elégedett a mindennapi élethez szükséges dolgok árával, 80 százalékuknak a bevétele pedig nem egy esetben több mint elég, hogy kiadásaikat fedezzék.

Lakhatás szempontjából úgy vélik, hogy az elérhető ingatlanok számukra nemcsak, hogy megfizethetők, de könnyen hozzáférhetők is.

A főbb tényezők egyébként több alpontból tevődnek össze, ezek között pedig több helyen is eltérések mutatkoznak. Például Budapest a városi élet minősége szempontjából a középmezőnyben végzett, de az ide tartozó Egészség és Környezet kategóriában szinte majdnem az utolsóként 51. lett.

Az egészségügyi szolgáltatások gyengék, a sürgösségi ellátás pedig különösen szegényes

– állapította meg egy brit immigráns.

A munkaerőpiaci helyzetet és a komfortérzetet tekintve a 39. és a 45. helyen végeztünk. Előbbi szempontból mind az álláslehetőségek és karrierépítés, mind pedig a munka és magánélet közötti egyensúly tekintetében az abszolút középmezőnyben végzett Budapest, a munkahely biztonsága kapcsán sorolták egy kicsit hátrébb.

Ami pedig a komfortérzetet illeti, azért kerültünk ilyen silány helyre, mert bár vendégszeretőnek tartanak minket, könnyen tudnak barátkozni és eléggé otthon érzik magukat Budapesten, tízből kilencen túlságosan nehéznek tartják a nyelvünket.

Évekbe telik, amíg legalább alapszinten megtanulható a magyar beszéd

– mondta egy, a magyar fővárosban élő venezuelai.

Elsők és utolsók

A vizsgált összes szempont alapján a következő városok lettek a ranglista éllovasai, és sereghajtói:

Az első tíz

1. Kuala Lumpur, Malajzia
2. Málaga, Spanyolország
3. Dubaj, Egyesült Arab Emírségek
4. Sydney, Ausztrália
5. Szingapúr, Ázsia (városállam)
6. Ho Si Minh-város, Vietnám
7. Prága, Csehország
8. Mexikóváros, Mexikó
9. Bázel, Svájc
10. Madrid, Spanyolország

Az utolsó tíz

48. New York, USA
49. Moszkva, Oroszország
50. Maastricht, Hollandia
51. Párizs, Franciaország
52. Kairó, Egyiptom
53. Tokió, Japán
54. Isztanbul, Törökország
55. Johannesburg, Dél-afrikai Köztársaság
56. Milánó, Olaszország
57. Róma, Olaszország