Az izraeli Weizmann Tudományos Intézet kutatói a Nature című tudományos lapban bemutatott tanulmányukban arra jutottak, hogy a dohányzás felfüggesztése utáni hízást a bélmikrobák által kibocsátott súlymoduláló vegyületek okozzák.

A most azonosított vegyületek alapján olyan kezeléseket lehet a jövőben kidolgozni, melyek segíthetnek abban, hogy a cigarettát letevők ne kezdjenek el hízni. Sőt, olyan terápiákat is ki lehet alakítani, melyek a nemdohányzókat is segíthetik a túlsúly legyőzésében.

via GIPHY

A kutatók megfigyelték, hogy a rendszeresen cigarettafüst hatásának kitett egerek nem híztak még zsírban és cukorban magas diéta mellett sem. A dohányzáshoz kötődő vegyületek, mint például a nikotin, nyilvánvalóan behatoltak az egerek bélrendszerébe a véráramon keresztül, megváltoztatták a bél bakteriális összetételét és ezáltal a test metabolizmusát is.

Ha a füstnek való kitettség megszűnt, az egerek gyorsan hízni kezdtek, ahogyan az gyakran történik a dohányzást felfüggesztő emberekkel is.

Amikor az egerek szélesspektrumú antibiotikumokat kaptak, melyek kimerítették mikrobiomjukat, sokkal kevesebbet híztak a dohánymegvonás után és az étrendjüktől függetlenül hónapokig vékonyak maradtak. A több ezer potenciális bioaktív metabolit között a szakemberek két molekulát azonosítottak, melyek magyarázatot adhatnak a dohányzás abbahagyásának metabolikus következményeire – írja az MTI.