Emlékszik még Keleti György lányára? A visszavonult modell most egy interjúban tűnt fel, az új külseje sokakat meglepett.

Bár korábban a botrányaitól volt hangos a sajtó, Keleti már évek óta igyekszik távol tartani magát a médiától. A Playboyban is szerepelt modell az elmúlt években több balhéba is belekeveredett, többek közt azzal került címlapra, hogy prostitúció elősegítése miatt Olaszországban börtönbe zárták. Most azonban egy teljesen más témáról beszélt, méghozzá a plasztikai beavatkozásokról.

Én már elmúltam negyven éves. Én élek ezekkel a beavatkozásokkal, és ez jó dolog. Ha lehetne, én nagyon sok dolgot kötelezővé tennék a nőknek, mondjuk botoxkezelést, negyven fölött.

 – mondja a videóban Keleti Györgyi, emellett arról is beszél, hogy véleménye szerint miért fontos, hogy a nők éljenek ezekkel a lehetőségekkel.