Kordos Szabolcs Restaurant, Hungary című könyve a hazai gasztroszcéna legjobb éttermeinek kulisszatitkaiba avatja be az olvasót. Séfek, étterem tulajdonosok, privát szakácsok mesélik el a sztorijaikat ebből a csillogással, szemfényvesztéssel, küzdelemmel teli világból, ahol minden nap zajlik a küzdelem a Michelin-csillagért, a jó minősítésért, a minőségért. Ebből következik most egy részlet!

Bence megjárta a poklot az elmúlt másfél év alatt, hihetetlen magasságból olyan mélységbe zuhant, amelyet időbe telik megemészteni. Az egész kaland 2020 elején kezdődött, amikor a fiatalember húszkilónyi bőrönddel megérkezett a Kanári-szigetekre, hogy az egyik elegáns szálloda éttermében elfoglalja bármixeri állását. Korábban egy menő budapesti étteremben töltött be hasonló pozíciót, ám ott felmondott, amikor állást kapott a turistaparadicsomban. Új élet, egymillió forint feletti havi fizetés és a napfényes szigetvilág várt Bencére, azonban az álom hamar rémálommá vált. A fiatalember épphogy átcuccolt a hostelből az albérletébe, a kontinentális Európában terjedni kezdett a vírus, többek között Spanyolországban is. Az aktuális bármenü fotózását még befejezték új kollégáival, a koktélokat azonban már nem szolgálhatták fel. A nemzetközi turizmus megroggyant, a szálloda kiürült, a munkaadók széttárták a kezüket: nincs bevételük.

A kiköltözésre vagy egymillió forintot költöttem, főleg az albérlet kauciója volt húzós, és nem számítottam rá, hogy alig egy hónappal később már a hazautat fogom tervezgetni. Akkor úgy gondoltam, hogy mindenképpen és mielőbb haza kell jutnom, hiszen a szigeteken teljes kijárási tilalmat rendeltek el, egy métert sem tehettem meg rendőri ellenőrzés nélkül, fizetést nem kaptam, és napról napra fogyott a pénzem. Az ígéretekkel ellentétben otthonról senki sem segített hazajutni, hiába hívogattam 263 a minisztériumot és a követséget. Izzadva ültem a laptop előtt, alighogy átutaltam az egyik repjegy árát, máris jött az üzenet, hogy a járatomat törölték. A pénzt csak hónapokkal később kaptam vissza. A sokadik próbálkozásra sikerült felkapaszkodnom az egyik hazafelé tartó járatra, akkor már tényleg egy fityingem sem maradt.

– emlékezett vissza Bence, aki Ferihegyen azt füllentette, hogy egyedül él, mert ellenkező esetben az otthon rá váró barátnője is karanténba került volna, azt a csapást pedig már nem bírta volna el a családi büdzsé. Otthoni kuksolása közben Bence nekilátott az önéletrajz-küldözgetésnek. Vérmes reményei nem voltak, egész addigi életét a vendéglátásban töltötte, semmilyen más területen nem tudott komoly tapasztalatot felmutatni.

Vagy száz jelentkezésből tán ötre kaptam nemleges választ, a többiek erre sem méltattak, de egy barátomon keresztül sikerült szereznem egy biztonsági őri állást. Egy tök üres épületben ültem éjszakánként egyedül a külvárosban minimálbérért, de olyan hálás voltam érte, mintha legalábbis a londoni Savoy szerződtetett volna 264 üzletvezetőnek.

– mesélte Bence, akinek időközben a párkapcsolata is tönkrement: a barátnője elhagyta a korábban kimondottan jól kereső, az utóbbi hónapokban azonban a sárga csekkek befizetésével is elmaradó vendéglátóst. Nemcsak a magányt kellett megszoknia, hanem azt is, hogy az emberek többsége teljesen másként él, mint ő. Bence, életében először, bejelentett munkahelyen dolgozott, munkavállalóként.

Most szembesültem például azzal, hogy mit jelent a szabadság kifejezés. Amikor figyelmeztettek, hogy ki kellene vennem szabadságot, azt válaszoltam, hogy oké, akkor nem jövök két napig. Rendben, mondták erre, de be kell mennem a munkaügyi osztályra, aláírni a papírokat. Na, ilyet még nem csináltam! Aztán ránéztem a bérjegyzékre, és felfogtam, mennyit vontak le tőlem minden hónapban. Hát ez valami iszonyat! Emberek ennyi adót fizetnek? Nekem ehhez a jövőben sem lesz sok kedvem.

– mondta nevetve Bence. A biztonsági őri állás nem tartott sokáig, mert az egykori mixer egy másik munkajogi kötelezettségéről is megfeledkezett: nem jelentette 265 be, hogy fizetéskiegészítésként a szabadnapjain építkezésen fusizik, hogy némileg összeszedje magát anyagilag. Kirúgták, ő pedig egy jobban fizető iparág hierarchiájának a legalján találta magát: segédmunkás lett egy építkezésen. Bence brigádja leginkább Rejtő Jenő szedett-vedett legionáriusaira hajazott, ez a csapat ugyan is kivétel nélkül vendéglátósokból és szállodai alkalmazottakból verbuválódott. Egykori főszakács tolta a sittet, bármixer pakolta a téglákat, recepciós hordta a szemetet. Bence tényleg a szamárlétra legaljára kapaszkodhatott csak fel, mert az ukrán vendégmunkások utáni takarítás volt az első számú feladata, a WC ürítését is beleértve.

Kőkemény volt. Életem legdurvább próbatétele. A nap nagyobb részében vizeletet mostam fel, de még ez is jobb volt, mint a cementeszsákok cipelése. Valószínűleg azért viselt meg ennyire a munka, mert mi – kis naivak – komolyan vettük a feladatainkat. A szakácsokból és csaposokból verbuvált csapatunk mindent megcsinált, amit a főnökök kértek, a többiek meg... Végighallgatták, mi a feladat, majd el- 266 mentek pihenni. Amikor dolgoztak, még több kárt okoztak, mert ha azt mondták nekik, hogy jobbra kell rakni a zsákokat, akkor letették mindet balra, és nem értették, mi a probléma. Velük ellentétben mi olyanok voltunk, mint egy sztahanovista brigád. Közben pedig megtanultam, hogy az építőiparban sokkal, de sokkal többet lehet lopni, mint a vendéglátásban. Lehet, hogy egy pincér innen-onnan lenyúl ötszáz forintot, itt azonban más mértékegységben mérnek.

– mondta Bence. Amikor beköszöntött a nyár, Bence eldobta a malteroskanalat meg a felmosószettet, és rohant vissza az eredeti szakmájába. Várta a Balaton.

Olyan volt ez, mint a karrierem elején: munkásszállás, napi tizenhat óra munka, szünet nélküli robot, de imádtam, mert újra vendéglátózhattam.

– mondta Bence. A nyár hosszú volt, munkás, és nem éppen emelkedett – már ami a vendégek színvonalát illeti.

Teli volt a Balaton, oldalazva fértek csak el az emberek. Az árak erre a szezonra teljesen elszálltak, ám ennek ellenére szerintem csak az alsóbb osztályok jöttek a magyar tengerhez. Akinek volt egy kis esze, az ötezer forintért inkább felszállt egy repülőre, és valahol a Földközi-tengernél süttette a hasát, még jobban is járt anyagilag. Egy négyfős család számára egy átlagos hosszú hétvége hatszázezer forintba került idén a Balatonon, mindenféle luxus nélkül. Ez őrjítő.

– mondta Bence, aki pincérként állt helyt, és teljesen kiszipolyozva tért vissza a fővárosba. Az elmúlt másfél év kínkeserves tapasztalatai ellenére is a szakmában maradna.

Sok dolgot megtanultam egy év alatt. Rájöttem, hogy nagyon-nagyon könnyű lecsúszni. Egyik nap még az élet császárának érzed magad, a másik nap már csak egy nyomorult vagy.