Az extravagáns divattervezőt többen felkérték már, hogy saját stílusában tervezze meg a terméküket. Így készülhetett már Herczeg Zoltán nevével fémjelzett cserépkályha és bicikli is.

Huszonöt éve meghatározó alakja a hazai divatszakmának Herczeg Zoltán, akinek nevéhez számtalan egyedi, extravagáns ruhakollekció fűződik. Pedig a divattervező kezdetben egészen más pálya felé kacsintgatott.

Nem gondoltam volna, hogy az anyukám varrógépe mellett ülve, amikor az anyagdarabok estek le a földre varrás közben és én azokat összeillesztgettem, ez lesz. Pedig már akkor is egyedi kártyatartót és óraszíjat barkácsoltam a felesleges anyagból.

– idézte fel a 95.8 Sláger FM-en a kezdeteket a divattervező, aki végül közgazdasági tanulmányokat folytatott.

Végigcsináltam az egyetemet, de tudtam, hogy nem szeretnék közgazdász lenni. Viszont az öt évet már a saját tervezésű ruháimban nyomtam végig. Egy csodabogár voltam a színes cuccaimban, a racka bundában, western csizmában. Nincs ember, aki ne emlékezne rám a fölöttem járt vagy alattam kezdett évfolyamokban. Aztán jöttek hozzám a megkeresések, hogy terveznék-e neki is egy ilyen vagy olyan darabot, mint az enyém. Az egy megrendelésből lett öt, aztán lett egy minikollekcióm. Végül már csak üzlethelyiséget kellett néznem, mert éreztem, hogy ebből akár meg is tudok majd élni. Így lett ez az én utam.

– mondta Herczeg Zoltán, aki sikert sikerre halmozva dobta piacra ruhakollekcióit az elmúlt huszonöt évben. Sőt, az utóbbi időben bicikli és cserépkályha tervezésére is felkérték.

Tőlem mindig azt kérik az ilyen munkáknál, hogy ne fogjam vissza magam. Így is lett! Az általam tervezett bicikli úgy néz ki, mintha egy kígyó siklana az úton. A cserépkályháim se szokványosak. Van közte new yorki-i látképes és két méteres üdítős doboz mintájú is. Nagyon bírom ezeket, szívesen tervezek használati tárgyakat is.

– árulta el a Sláger Kult műsorvezetőjének, Szani Rolandnak Herczeg Zoltán.