Minden évben közzéteszi a világ legbiztonságosabb légitársaságainak rangsorát az AirlineRatings.com. Az idei évben új első helyezettet avattak, a fapados társaságokat pedig külön bírálták. Utóbbi listán a magyar tulajdonban lévő diszkont légitársaság is helyet kapott.

A rangsorolást különböző szempontok alapján végzik. Nézik többek között a társaságok repülőgépflottájának átlagéletkorát, azt, hogy a vizsgált időszakban a pilóták milyen nehéz helyzeteket oldottak meg, valamint hogy hány baleset, kényszerleszállás, illetve egyéb probléma adódott.

Az Airline Ratings pliusz pontot adott azoknak a cégeknek, amelyek különböző tréningekre küldték a pilótáikat, hogy a pandémia miatti határzárakat követő újraindulásig „edzésben maradjanak”.

Míg tavaly az ausztrál Qantas többedjére végzett a dobogó első fokán, idén lecsúszott onnan egy 2018-as incidens miatt, amelyre csak nemrég derült fény:

a forgalomirányító hibája miatt alig 15 méterre közelítette meg egymást egy éppen felszálló és egy, a felszállásra készülő gépük.

A Quantas eddigi első helyét az Air New Zealand vette át, amely azért kapott plusz pontot, mert rövidebb távú járatain beszüntette az ételfelszolgálást, hogy az utasok ne vegyék le a maszkjukat.

A rangsor

  1. Air New Zealand
  2. Etihad Airways
  3. Qatar Airways
  4. Singapore Airlines
  5. TAP Portugal
  6. SAS
  7. Qantas
  8. Alaska Airlines
  9. EVA Air
  10. Virgin Australia/Atlantic
  11. Cathay Pacific Airways
  12. Hawaiian Airlines
  13. American Airlines
  14. Lufthansa/Swiss Group
  15. Finnair
  16. Air France/KLM Group
  17. British Airways
  18. Delta Air Lines
  19. United Airlines
  20. Emirates

A fapadosok

  1. Allegiant
  2. easyjet
  3. Frontier
  4. Jetstar Group
  5. Jetblue
  6. Ryanair
  7. Vietjet
  8. Volaris
  9. Westjet
  10. WizzAir

(Vince)