Bár egy légtér, fertőzésveszély szempontjából bizony nem mindegy, hogy hol foglalunk helyet egy repülőgépen. A legbiztonságosabb megoldásra egy kutatás során derült fény.

A repülőkön ugyan szűrőrendszereken át keringetve folyamatosan tisztítják a levegőt, de nullára sajnos így sem redukálható a fertőzésveszély. Egy új kutatás szerint éppen ezért érdemes megfontolnunk, hogy hova foglalunk ülőhelyet.

A legnagyobb biztonságban az ablak melletti üléseken vagyunk, itt ugyanis kevesebben ülnek körülöttünk.

Tapasztalatok szerint a repülőkön mindig azok betegszenek meg a leggyakrabban, akik a közlekedőfolyosó mellett utaztak, vagyis ahol nagy az „átmenő forgalom”.

Szakértők szerint azzal is csökkenthetjük a megfertőződés kockázatát, ha kerüljük a fedélzeti mosdókat és nem érintkezünk a kilincsekkel, kapaszkodókkal.

(Vince)