Megelégelte a munkája során keletkező rengeteg maradékot, így előállt egy kreatív és fenntartható ötlettel Yukiko Morita japán péknő. Az eredmény egy esztétikus dekorelemeket gyártó vállalkozás lett.

Morita egész életében rajongott a különböző kenyerekért és péksüteményekért, szakmát is a szenvedélye szerint választott. Pályája során a hajnali sütések, a tervezések és az eladás is a feladatai közé tartozott, időközben azonban megelégelte a sok pocsékba ment munkát, a kukába dobott maradékot.

Ekkor állt elő forradalmi ötletével, hogy a megmaradt péktermékekből lámpákat alkosson. Ennek céljára indította útnak Pampshade névre hallgató vállalkozását 2016-ban.

A lakberendezési tárgyakhoz több pékségből gyűjti össze a kidobandó termékeket, amelyekből falikart, csillárt, asztali lámpát készít. A felhasznált kenyerek és kiflik bélzete sem megy kárba, abból kétszersült, french toast és crouton készül.

Ha pedig Morita éppen akkor kap ihletet, amikor már kifogyott az összegyűjtött maradékból, csak egy kis lisztre, élesztőre, sóra, LED-izzókra és néhány elemre van szüksége, hogy ismét felvillanyozza vásárlói napját.

(Földjáró)