BP-2424

Harmadjára állított Guinness-világrekordot a magyar erőemelő – 172 tonnás repülőgépet húzott el a fogaival

2022.01.30. 15:01

Harmadik Guinness-rekordját is felállította Sinka Zsolt, azaz Popey. A szentesi erőművész január 25-én a fudzsejrai repülőtéren tett nem mindennapi kísérletet arra, hogy egy 172 tonnás repülőgépet, egy Boeing 747 típusú vasmadarat húzzon el a fogaival.

Ekkora tömegű gépet még senki nem húzott el a fogaival, Popey azonban sziklaszilárd állkapcsát és gigászi erejét bevetve 1 perc 40 másodperc alatt 18 méter 70 centire vontatta el a felfoghatatlan súlyú légi járművet. Hogy ezt megtehesse, még a a fudzsejrai koronahercegtől, Mohammed bin Hamad bin Mohammed Al Sharqitól is engedélyt kellett kérnie. 

Sinka Zsolt 2010-ben kezdett bele a különös sportba. Tavaly ősszel állított rekordjáról az Indexen is olvashatott: akkor három összeláncolt kamiont, azaz megközelítőleg száz tonnát húzott el.

172 tonnát vontatott el
172 tonnát vontatott el
Fotó: Sinka Zsolt

Erejét többször is bizonyította: a Guinness Rekordok Könyvébe néhány évvel ezelőtt azzal került be, hogy elhúzta foggal a WizzAir egy 50 tonnás utasszállító gépét, valamint a DHL 92 tonnás légi járművét is fogai közé kapta. Az első Guinness-rekordja, mely helyszínen lett hitelesítve, az 13 darab Ford személyautó teljes testtel történő elhúzása volt.

A mostani rekordról, amelynek felállítására a Fujairah Adventures szervezésében került sor, azt mondta:

Úgy vélem, ez a világ egyik legjelentősebb Guinness-rekordja, amit ezidáig regisztráltak. A repülőgép üzemanyag nélkül nyom 172 tonnát. Két éve készülök arra, hogy elhúzzam, de a világjárvány is közbeszólt. Bár december eleje óta nem húztam el gépet, ez nem nehezítette a felkészülést. Csak egy kicsit át kellett tervezni az edzőtermi edzéseket. Autókat húztam, de az merőben más, mint egy repülőgépet elmozdítani. Három autót vontattam el, amelyek össze voltak kötve, s bár ez tömegben meg se közelíti a repülőgépet, edzésre és a technika gyakorlására tökéletes volt

– magyarázta a Velvetnek Popey, aki azt is elmondta: a rekordkísérletnél jelen lévő, 29 főből álló kiszolgáló személyzet együtt sem tudta megmozdítani a repülőgépet. Hiába veselkedtek neki, nem sikerült.

Ha nagyobb megmérettetésre készülök, reggel egy órát gyalogolok vagy biciklizek. Az edzőtermi edzés 45-50 perc szokott lenni. Minden nap egy izomcsoportot szoktam edzeni, ezen kívül van a húzós edzés, egy héten háromszor. Például csinálok olyat, hogy csak a nyakizommal húzok el egy autót

– mondta Popey.

Sinka Zsolt Fudzsejrában állított rekordot
Sinka Zsolt Fudzsejrában állított rekordot
Fotó: Sinka Zsolt

Arra is kitért, miért űzi ezt a kivételes sportot.

Engem nem az motivál, hogy minél több Guinness-rekordom legyen, hanem hogy kapcsolatot tudjak építeni. Ezzel, amit csinálok, rengeteg helyre el tudok jutni és ez sokkal nagyobb dolog bármilyen elismerésnél. Nem arra vágyom, hogy adjanak nekem valamilyen elismerést. Nem is a rekordra koncentrálok, hanem hogy minél messzebbre el bírjam húzni, mert minél messzebbre sikerül, annál nagyobb értéke van magának a rekordnak. Arra, hogy megmozdítottam ezt a 172 tonnás gépet, a Guinnesstől is azt mondták, hogy hihetetlen, feldolgozhatatlan teljesítmény

– fejtette ki a magyar erősport egyik legismertebb képviselője.

Sinka Zsolt Popey
Sinka Zsolt Popey
Fotó: Sinka Zsolt

Bár a sportágnak megvannak a maga veszélyei, a megfelelő technikával elkerülhető, hogy ne tépje ki a fogát az erős kötél, és térdei se sérüljenek le.

Ilyenkor nagy megterhelés éri a nyakat és a hátizmot. Mióta felállítottam a rekordot, alig tudom mozgatni a nyakam, és csak 3-4 órákat tudok aludni. Kell egy jó másfél hét, mire regenerálódik az izom. Közvetlenül a rekord után nem tesz jót a masszázs. Mivel én vagyok az egyetlen a világon, aki ezt csinálja, a fájdalom ellenére is megérte a repülőgépet elhúzni

– magyarázta.

Legközelebb Fudzsejra legmagasabb, mintegy 400 méter magas épületének legtetején, a helikopter leszállópályán húz majd el le két motort, valamint egy húsz autóból álló konvoj elhúzására is készül. Lányával, a sportot szintén űző Dottival az idei Arnold Classic nevű eseményre is meghívást kaptak.