A történészek szerint 1835 körül születhetett a nő, akinek holttestére 1969 nyarán bukkantak rá. A tetem egy üvegkoporsóban rejlett, szinte teljesen ép állapotban.

Éppen földmunkások ástak a Mississippi állambeli Cruger Egypt Plantation nevű mezőgazdasági területén, amikor a kotrógép kezelője roppanást érzett.

A gép a talaj alatt alig egy méter mélyen egy nagyon régi koporsóba ütközött, amely öntöttvasból és üvegből készült. A koporsóban lévő test látható volt.

Egy piros bársonyruhába, fehér kesztyűbe és szögletes orrú csizmába öltöztetett fiatal nőt véltek felfedezni benne, akit feltehetően a 19. században temettek el.

A test nem indult bomlásnak, mivel a tartósításához alkoholt használtak.

Helyi történészek elszántan próbálták kideríteni a nő személyazonosságát: a ruházatából és a koporsóból arra következtettek, hogy valamikor az 1861 és '65 között folyt Amerikai polgárháború előtt halhatott meg. Az azonban, hogy pontosan ki is lehetett ő, és miért temethették egy sekély, jelöletlen sírba, máig nem derült ki.

Egyes feltételezések szerint a koporsó leeshetett egy szekérről, míg mások úgy vélik, a nő egy evezős hajó utasa volt, aki a közeli Yazoo folyón való utazás közben halt meg.

A holttestet a Lexington Odd Fellows Cemeteryben temették újra, ahol egy emléktábla jelzi a nő születésének 1835-re becsült dátumát. Halálának időpontjaként a koporsó megtalálásának évszámát tüntették fel.

Hat éve is találtak egyet

Szintén tökéletesen konzerválódott, üvegkoporsóban elföldelt tetemet találtak a kaliforniai San Franciscóban, 2016-ban.

Felújítást végző munkások egy lakóház alatt bukkantak rá az üvegezett bronzkoporsóra, amely egy nagyjából 151 éve elhunyt, három év körüli kislány holttestét rejtette, hajában levendulavirágokkal, kezében egy szál rózsával.

(hamuesgyemant.hu)