Sarkunk bőre fokozottan hajlamos a kiszáradásra és ezzel együtt a kirepedezésre, ami télvíz idején fokozottan igaz. A hideg idő és a dehidratáltság a lábunkon ugyanúgy kikezdi a bőrünket, még akkor is, ha meleg cipőben járunk. Cikkünkben most olyan módszereket mutatunk, amelyek megfogadásával puha és bársonyos sarkakkal bújhatunk majd bele a tavaszi-nyári szandálunkba.

A kirepedezett bőr nemcsak esztétikai problémát okoz, hanem igen kellemetlen és fájdalmas is lehet. Ezért is fontos, hogy kezeljük azt, megfogadva az alábbi tanácsok összességét, de legalább egyikét.

1. Hámlasztás

A rendszeres lábradírozás fontos lépés a puha sarkak felé. Ehhez használhatunk bőrradírt, de azzal is ugyanolyan hatást érhetünk el, ha összekeverünk két-három evőkanál rizstöretet egy teáskanál mézzel, néhány csepp almaecettel és egy teáskanál olívaolajjal, majd ezzel dörzsöljük át a lábfejeket.

Radírozás előtt mindig áztassuk be a lábunkat!

Ugyancsak jó megoldás, ha három evőkanál szódabikarbónát keverünk el egy lavór langyos vízben, és abban áztatunk 15 percig.. Ezután reszeljük át a sarkainkat habkővel, majd öblítsük és krémezzük be. Ezt heti 2-3 alkalommal ismételjük meg.

Fontos, hogy a sarok bőrét mindig gyengéden hámlasszuk, és ne reszeljük durván, különben fájdalmas bőrsérülést szenvedhetünk. A sérülések pedig megkönnyítik a baktériumok bejutását!

via GIPHY

2. Hidratálás

Mint azt az imént említettük, a hidratálás fontos szempont a hámlasztást követően. Ugyanakkor nemcsak a lábreszelés után, hanem heti rutinként is fontos a lábunk hidratálása.

Érdemes heti 2-3 alkalommal lefekvés előtt vazelinnel vagy valamilyen erősebb hidratálóval bekenni a lábfejeket, majd vastag pamutzoknit húzni rá éjszakára. Ez segíthet abban, hogy a sarok bőre ne keményedjen meg.

A teafaolajnak ugyancsak számos jótékony hatása van: segíthet megóvni lábfejünket a gombás és bakteriális fertőzésektől.

Ehhez nem kell mást tennünk, mint csepegtetni egy kicsit valamilyen vivőolajba vagy hidratáló krémbe, majd minden este bekenni vele a lábunkat fürdés után. A teafaolajat a pamutzoknis heti rutinnál is alkalmazhatjuk!

3. Táplálkozás

Mint bárhol máshol a testünkön, a lábunkon lévő bőr egészsége és állapota is nagyban függ attól, hogy milyen táplálékot és mennyi folyadékot fogyasztunk.

Bizonyos vitaminok és ásványi anyagok hiánya a sarok kirepedezéséhez vezethet.

Ügyeljünk arra, hogy minél több cinkben, D-vitaminban, illetve omega-3 zsírsavban gazdag ételt, és elegendő folyadékot fogyasszunk.

+1: A cipő

Természetesen az sem mindegy, hogy milyen cipőt viselünk. A nem megfelelő méretű cipők például hosszútávon bőrkeményedést okoznak. Különösen fontos, hogy saroktájon megfelelően passzoljon a lábbelink, ez ugyanis nemcsak a bőrkeményedés kialakulását segít megakadályozni, hanem a fájdalomérzetet is csökkentheti.

(HáziPatika.com)