Hipnotikus hatást keltő, mégis könnyen befogadható alkotásaival vált világszerte ismertté, most pedig számos alkotása Budepesten kerül kalapács alá az optikai művészet mesterének tartott Victor Vasarely-nek.

Az 1906-ban Pécsett született, és 91 évesen Párizsban elhunyt magyar-francia festőművész az úgynevezett „op-art", azaz optikai művészet legjelentősebb képviselője volt.

Valaha volt legdrágábban elkelt festményét 565 ezer 250 angol fontért vásárolták meg 2010-ben a londoni Sotheby's aukciósházban.

Ez az akkori éves átlagos árfolyammal számolva 181 millió 383 ezer forintos árat jelentett, míg mai árfolyamon már 240 millió 401 ezer forintot ér.

Idén február 22-én számos alkotása a budapesti BÁV Aukciósházban kerül kalapács alá. Közülük a legjelentősebb a Vancouver-sorozat egyik darabja, a 360 ezer forintos kikiáltási árról induló Lum című szitanyomat.

Többi művéhez hasonlóan ebben is 

a legegyszerűbb mértani elemek és vibráló színek ötletes variálásával a mélység és a mozgás illúzióját, azaz optikai csalódást kelt a képek szemlélőiben.


Az árverésen más jelentős modern alkotásokra is licitálni lehet, éppen ezért befektetési szempontból is érdemes megnézni a 16. századtól a napjainkig tartó időszakot átívelő, több mint 260 tételt felvonultató anyagot, ami Vasarely mellett nem kisebb neveket sorakoztat fel, mint Marc Chagall, El Kazovszkij, illetve a magyar alkotók közül Bak Imre vagy épp Gyarmathy Tihamér.

Utóbbi művei közül kerül ki az árverés egyik csúcspontja, a művész 1973-ban készült Fekvő Hold című akvarellje.

A 480 ezer forintról induló sejtelmes alkotás az általa kialakított lírai absztrakt világba enged bepillantást.

Az aukciós kiállítás február 12. és február 21. között tekinthető meg a BÁV Aukciósházban. A 22-én megrendezendő árverésen az érdeklődők személyesen és online is részt vehetnek az axioart.com oldalon.