Legyen szó hétvégi sétáról az erdőben, hegyi kalandról vagy épp vízparti túráról, a Fjällräven legfrissebb, reprezentatív kutatásából kiderül: a magyar nők igenis szeretnek a természetben járni. A gyengébbik nem képviselőinek több, mint a fele kap magára hátizsákot legalább évi egyszer.

Látványosan nőtt az elmúlt években a természetjárás népszerűsége Magyarországon, ám mostanáig kevés adat látott napvilágot kifejezetten a nők túrázási szokásairól. Éppen ezért a Fjällräven svéd outdoor márka friss kutatást végzett hazánkban, hogy elkészítse az első magyar női túrakörképet.

A felmérés eredményei alapján a magyar nők mintegy kétharmada legalább évente egyszer elmegy túrázni.

Többen is akadnak azonban, akik rendszeresebben húznak túracipőt: mint kiderült, minden tizedik hölgy havi rendszerességgel, 4 százalék pedig hetente legalább egyszer útra kel.

tovább bírják, mint a férfiak

A túrák hosszát tekintve a rövidebb, 2-3 órás időtartam a legnépszerűbb a nők körében, ilyen kirándulásokra indul a felmérésben résztvevők kétharmada, főként a ritkábban kiránduló hölgyek. Az egész napos túrákra induló, egyébként ia gyakrabban túrázó nők aránya meghaladja a 30 százalékot, kétnapos természetjárásra viszont már csak minden tizedik válaszadó indul.

A kétnaposnál hosszabb túrák csak a hölgyek 4 százalékára jellemző, érdekesség azonban, hogy a férfiak körében ez az arány mindössze 2 százalék.

Nem jó egyedül

A felmérésben résztvevő hölgyek nagyjából fele a családjával vagy párjával, házastársával szokott túrázni, harmaduk pedig barátok társaságában kirándul.

Minden tizedik nő járja általában egyedül a természetet.

Ebben bár lemaradnak a férfiaktól, arányaiban nem nagy az eltérés: az erősebbik nem képviselőinek is mindössze 13 százaléka szeret magányos farkasként túrázni.

A legritkábban munkatársaikkal tesznek hosszabb-rövidebb túrákat a hölgyek, pontosabban csak 8 százalékuk kedveli a kollegiális természetjárást.

Ezen kívül elenyésző arányban ugyan, de léteznek olyanok is, akik egyéb módon, például interneten szerzett túratársakkal indulnak neki a vadonnak.

A százholdas pagony

A legkedveltebb túrahelyszínek közé tartoznak az erdők és a vizekhez közel eső területek, ahol a túrázó nők háromnegyede kirándul előszeretettel.

Hasonlóan népszerűek a hegyek, illetve a barlangok, források és egyéb természeti látnivalók, ezeket a válaszadók kétharmada részesíti előnyben.

A megkérdezettek 60 százaléka inkább a városokhoz közel eső vidékeket járja be szívesen, de minden második nő síkvidéken is örömmel útra kel.

Az igazi rambók

A női túrázók Magyarországon minden korosztályban képviseltetik magukat: még a legfiatalabb, Z-generációs korcsoport tagjainak is több mint ötöde időzik szívesen a természetben. Náluk is nagyobb arányban képviseltetik magukat a kirándulók között a 30-39 év közötti hölgyek, akik közül minden negyedik indul hosszabb-rövidebb túrákra.

A természetjárási hajlandóság a 40-49 közöttiek körében a legalacsonyabb, akik esetén ez az arány 19 százalék.

Az igazi Rambók azonban az 50 és 65 év közötti női korcsoport tagjai, akik egyértelműen a legaktívabbak a túrázás terén. Esetükben több mint 35 százalék indul rendszeres időközönként a természetbe.

Érdekesség, hogy a túrázó nők körében a felsőfokú végzettségűek aránya 15 százalékkal magasabb az átlaghoz képest.