A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében zárt térben sok helyen már hetek, hónapok óta kötelező a maszkviselés, aminek negatív hatásai lehetnek az arcbőrünkre.

Dr. Gyovai Viola okleveles biológus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa felhívta rá a figyelmet, hogy a maszk alatti párás közegben minden mikróba könnyebben szaporodik, az atkácskák pedig kolóniákat hozhatnak létre a bőrön. Ha valaki ezt tapasztalja, bőrgyógyászhoz kell fordulni, ugyanakkor a megfelelő kozmetikai termékekkel sokat tehetünk annak érdekében, hogy elkerüljük a maszk okozta gondokat.

A koronavírus omikron variánsa minden korábbinál erősebb járványhullámot eredményezett, ezért ahol csak lehet, érdemes maszkot viselni saját magunk és a környezetünk védelme érdekében. Hosszú távon viszont a maszkoknak kellemetlen, nem várt mellékhatásai is jelentkezhetnek az arcbőrünkön, melyek mielőbbi kezelést igényelnek.

Dr. Gyovai Viola elmondta, a bőr felett a maszk viselésekor egy zártabb, párásabb tér alakul ki, amit mindenki érezhet is, hiszen terméktípustól függően a levegővétel is nehezebbé válhat.

A bőrön lévő mikroflórában ilyenkor a Demodex atkák könnyen elszaporodhatnak, még abban az esetben is, ha nincs gyulladás a bőr felszínén. A probléma bárkit érinthet, teljesen váratlanul alakulhatnak ki bőrpír és akár kis hólyagok az arcon, de jelentkezhetnek egyéb zavaró bőrhigiéniás panaszok is a maszk miatt

– fogalmazott. A Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa szerint ha valaki tüneteket észlel magán, érdemes mielőbb bőrgyógyászhoz fordulnia a megoldás érdekében, de ha csak kisebb bőrpanaszról van szó, a kozmetikai termékek közül bőrnyugtató összetételűekre kell váltania a korábbi bőrápoló készítményeit.

Gyulladáscsökkentő, antiszeptikus hatóanyagokban gazdag olajokkal a kórokozók ellen

Dr. Gyovai Viola azt ajánlja, az úgynevezett antiszeptikus illóolajakat, így például a teafaolajat, karanja vagy andiroba olajokat tartalmazó arckrémeket, bőrnyugtató arcápolókat részesítsük előnyben. Így az atkácskáknak nem lesz a továbbiakban kedvük a bőr redőiben tartózkodni. Tünetes állapotban a gyulladáscsökkentő anyagok is jó segítséget nyújthatnak, a kamilla vagy a búzavirág tartalmú készítmények nyugtatják a bőrt. Jót tesznek a maszk alatti bőrfelületnek a szintén gyulladáscsökkentő Ganoderma gomba hatóanyagait tartalmazó kozmetikumok is.

via GIPHY

Az okleveles biológus megjegyezte azt is, mivel a hidegebb hónapokban jelentős lehet a hőmérsékletkülönbség a maszkkal takart és szabadon hagyott arcfelületek között, a bőr vérkeringése is negatív irányba változhat.

Ezen leginkább úgy tudunk javítani, ha telítetlen zsírsavakban gazdag olajokat tartalmazó kozmetikumokat alkalmazunk, amely rugalmasabbá teszi a bőrt és növeli annak alkalmazkodó képességét. Ilyenek például a ligetszépe vagy borago olaj tartalmú krémek.

Egyáltalán nem ajánlott a maszk felvétele előtt krémeket felvinni az arcra, de a szappan használata sem javasolt ilyenkor, mert eltömi a pólusokat és nehezebben szabadul meg a bőr a salakanyagoktól. Fontos a tápanyagok, vitaminok biztosítása a bőr számára, hiszen nem biztos, hogy elég szívódik fel a tápcsatornából és jut el a bőrig! Ügyeljünk a megfelelő C-, E- és B-vitaminok bevitelére is

– tette hozzá Dr. Gyovai Viola.