shutterstock 2033210075

Íme, egy kerekesszékes kiskacsa

2022.02.22. 17:09

Lebénultak a lábai, amikor a tojásból kikelve agyvérzést kapott: az Eileen névre keresztelt kiskacsát három hetes korában fogadta örökbe az 51 éves Holly Mead.

A Pennsylvaniában élő nő azután vette magához a tragikus módon lebénult fiókát, hogy annak családja képtelen volt gondoskodni róla. Hollynak azért sem okozott gondot a kisállat gondozása, mert azon kívül összesen 68 mentett madara van, illetve macskákat, kutyákat és kecskéket is nevel.

Az állatorvos azt mondta, hogy a fizikoterápia segít, ezért először PVC-csőből készítettem neki egy ülést, amellyel megerősítheti a lábát. Úgy használja, mint egy „pattogó” ülést

– árulta el Holly Mead.

Mivel Eileen a járás mellett az úszásra és a repülésre is képtelen, ezért újdonsült mamája úgy döntött, mozgásképtelen kedvencének beszerez egy testre szabott kerekesszéket is.

Holly a közösségi médiában kérte követői segítségét, akiktől 119 ezer forintnak megfelelő összeget sikerült összegyűjtenie.

Ezt követően mérnökök gondolták újra az eredetileg macskák és kutyák számára kifejlesztett kerekesszéket.

A hat hónapos Eileen mostanra egy teljesen új konstrukciónak köszönhetően képessé vált helyzetének változtatására, mi több, gazdájától egy szintén kerekekkel rendelkező pihenőszéket is kapott, amelyhez étel- és vizesedény erősíthető.

A kiskacsa így gyakran falatozik Hollynak és családjának társaságában, tévénézés közben.

Mindig nagyon izgatott lesz, amikor a kedvenc amerikaifutball-csapatunkat nézzük. Ahányszor sikerül nekik a touchdown, őrülten ugrálni kezd. Élvezem, hogy állapota ellenére a lehető legjobb életminőséget biztosíthatom neki

– fejtette ki az asszony, aki a pandémiát követően azt tervezi, hogy idősek otthonába és speciális iskolákba viszi majd Eileent amolyan érzelmi támogató állatként.

(Metro)