Egyre többen költöznek ki a magyar fővárosból és az ország megyeszékhelyeit adó nagyobb városokból. Főként Budapest agglomerációjának nőtt a lakossága tavaly, de az ottani települések közül is volt egy, amely jócskán kiemelkedett a többi közül.

A magyar városok lakosságszámát vizsgálta legutóbbi elemzésében az ingatlan.comAz elemzésből kiderül, hogy a Budapesten élők száma 18 ezer fővel 1,64 millióra csökkent 2021-ben, ezzel párhuzamosan pedig jelentősen, 1800-2800 fővel fogyatkozott Szeged, Pécs, Debrecen és Miskolc népessége is.

Sokan választották a nagyobb városok helyett a környékbeli településeket. Ennek a folyamatnak lendületet adott 2020-ban az úgynevezett karanténhatás. Azaz sokan a városi lakásukból kerttel, udvarral rendelkező házba költöztek, amelyek kínálata az agglomerációs körzetekben tavaly szélesebb és megfizethetőbb volt. A különböző települések lakosságváltozása nemcsak a költözéseknek köszönhető, hanem a természetes demográfiai események is befolyásolják. Ezek közé tartoznak például a születések és halálozások is

– fejtette ki Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A portál elemzése szerint 2021-ben

Érd könyvelhette a legjelentősebb növekedést.

A budapesti agglomeráció egyik legnagyobb városa 1445 fővel - 2,1 százalékkal - közel 72 ezerre nőtt.

via GIPHY

A népszerűség egyértelműen látszik a helyi ingatlanpiacon: az eladásra kínált új és használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára idén februárban 717 ezer forint volt, ez pedig kiugró, 35 százalékos drágulást jelent az egy évvel korábbihoz képest.

A második legjelentősebb növekedést az egy évvel korábban még első helyen álló Rajka érte el. Az osztrák határ mellett lévő településen 567 fővel közel 6700-ra nőtt az ott élők száma. A rajkai növekedéshez vélhetően hozzájárultak a tavalyelőtti járványszabályok, amelyek szerint a határtól 30 kilométeres sávban mozoghattak az érintettek munkavégzés céljából. Sokan ezért jelentkeztek be a szlovák és az osztrák határhoz is közel fekvő településre.

A fővároson kívüli piacon a Debrecen közelében lévő Mikepércs és Hajdúsámson, a győri agglomerációba tartozó Győrújbarát, Győrzámoly, a Pécs-közeli Kozármisleny és a kecskeméti vonzáskörzetben lévő Ballószög lakossága is jelentősen nőtt, így az ottani négyzetméterárak is emelkedtek.

Az év eleji mozgások alapján várhatóan folytatódhat a nagyvárosok vonzáskörzetében lévő települések lakáspiacának erősödése. A háborús helyzet miatt bekövetkező gazdasági és pénzügyi változások azonban jelentősen átalakíthatják a nagyvárosok lakáspiaci kilátásait. A változások egyik lehetséges kimenetele lehet a befektetők részéről indított lakáseladási hullám, ami az árak jelentős korrekcióját vagy csökkenését eredményezheti. A saját célra vásárlók számára az állami és jegybanki támogatott hitelek, illetve a csok és falusi csok szerepe pedig jelentősen felértékelődhet

– hívta fel a figyelmet Balogh.