Japánban mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottak a szerencsének és a jó szellemeknek, ugyanakkor félték a rosszakat és az ártó démonokat. Egy legenda szerint az egyik legveszélyesebb pokolfajzatot sikerült fogságba ejteni, ám börtöne nemrég összetört.

A Sessho-seki, avagy a „gyilkos kő" Japán északkeleti részén, a Nasu vulkanikus hegyeiben található, Tokiótól mindössze 2 és félórányi autóútra.

Legendájának fő-, mindinkább antihőse Tamamo-no-Mae, a japán császár egyik udvarhölgye, akibe szépsége és kiemelkedő intelligenciája miatt maga az uralkodó is beleszeretett. A fiatal lány műveltsége páratlan volt, minden egyes kérdésre tudta a helyes választ.

Egy napon a császár súlyosan megbetegedett, ám senki sem jött rá, hogy állapotát mi okozza. Egy asztrológus végül azt mondta, hogy Tamamo-no-Mae betegítette meg a császárt, hogy az övé lehessen a trón. Mi több, azt állította: a világszép hölgy valójában nem ember, hanem egy ördögi kilencfarkú róka, amely emberi testet öltött.

A lány elmenekült az udvarból, ám hajtóvadászat indult ellene. Végül a Nasu vulkanikus hegyei között lenyilazták, ezzel megszabadítva Japánt és a világot a gonosztól. A hiedelem szerint a lény teste lett az úgynevezett „gyilkos kő”. Szellemét Hojinak nevezték el, akiről a babonásabb japánok úgy vélték, kísérteni kezdte a követ, amely emiatt csupa rossz energiákat őrzött.

Meggyőződésük volt, hogyha valaki kapcsolatba lép vele, az meghal.

Végül egy Genno nevű buddhista szerzetes egy spirituális rituálén megeskette Hojit, hogy abbahagyja a kísértést, és a kő senkit sem fog bántani.

Ez a kő tört a napokban ketté.

Egy nagyobb repedés már évekkel ezelőtt megjelent rajta, az azon beszivárgó esővíz pedig szétfeszítette a Sessho-seki-t. Míg a babonások rettegnek a következményektől, sőt, többen a gonosz térnyerését és a háborút is összekötik, addig a turisztikai szakemberek inkább csak bosszankodnak, hogy a környék legfontosabb szimbóluma tönkrement. Többen a helyreállítását követelik, legyen az ok a látvány vagy épp a gonosz börtönének helyreállítása.

(Földjáró)