Akárcsak 2020-ban és '21-ben, úgy idén is a magyar emberek lehetnek a hazai turizmus megmentői. Az Everguest turisztikai tanácsadó megbízásából a TÁRKI által készített felmérés szerint a belföldi turizmus 2022-ben is rekordokat dönthet.

A korábbi évekhez képest nőtt azoknak a rendszeres utazóknak a száma, akik szívesen kikapcsolódnának Budapesten. A megkérdezettek 50,8 százaléka mondta azt, hogy szívesen választaná 2022-ben utazási céljául a magyar fővárost. Tavaly ugyanez a szám 22,3 százalék volt, ami nagyon figyelemre méltó növekedést jelent.

Komoly siker Budapest belföldi népszerűsítésének programja. Kulcsfontosságú, hogy a külföldi turizmus fokozatos visszatérése mellett továbbra is nagy figyelmet helyezzünk a belföldi vendégkör megszólítására. Egyrészt Magyarország fővárosát minden magyarnak ismernie kell, másrészt tanulva a múltból: Budapest turizmusának több lábon kell állnia

– szögezte le Belán Miklós, az Everguest vezérigazgatója.

A koronavírus-járvány talán a fővárosi turizmust sújtotta a leginkább, tavaly mégis emelkedni tudott a város iránti belföldi érdeklődés. Bár 2021-ben a kedvezőbb szabályozási környezetnek köszönhetően már lényegesen több külföldi turista érkezett, számuk még mindig elmarad a 2019-es szinthez képest.

Nagyot ment tavaly a magyar vidék

Külön érdekesség, hogy az elmúlt évben kifejezetten nagy volt a magyar vidék vonzereje. A válaszadók 39 százaléka mondta azt, hogy 2021-ben valamilyen vidéki úti célt választott, a második a Balaton lett 35 százalékkal. Több válasz megadása esetén szintén a vidék erősödése volt megfigyelhető. Európai úti célja a válaszadók közel 21, míg Európán kívüli közel 3 százalékának volt. A központi adatok alapján tavaly a vidéki vendégéjszakák száma 20 százalékkal volt magasabb, mint 2020-ban, a vidéki szálláshelyek esetén 31 százalékos árbevétel növekedés volt megfigyelhető 2020-hoz képest, ami szintén azt mutatja, hogy a magyar vidéki turizmus erősödik ilyen téren.

A koronavírus következtében külföldön megtapasztalt szigorúbb utazási feltételeknek is köszönhető, hogy az emberek a magyar vidék felé fordultak.

A tavalyi év eredményei azt igazolják, hogy az emberek nem csalódtak, a felmérés pedig azt mutatja, hogy a számos turisztikai attrakciónak is köszönhetően tartósan fennmaradhat az érdeklődés a vidék iránt - a covid várva várt visszahúzódását követően is. Belán szerint, akárcsak tavaly, úgy idén is a magyarokon múlik a hazai turizmus sorsa.