Manapság sokan küzdenek a világon valamilyen evészavarral. Az anorexia és a bulimia mellett a túlevés is gyakorinak számít, aminek a hátterében több okot is találhatunk. A lehetséges indokokról és az egészséges étkezési szokások kialakításának lehetőségeiről Gubucz-Pálfalvi Sejla addiktológiai konzultánssal beszélgettünk.

Akik túlevéssel küzdenek – vagyis rendszeresen és lényegesen több ételt fogyasztanak, mint amire szükségük van –, gyakran tapasztalnak külső, a környezetüktől érkező nyomást, elvárást. A presszió hatására megfogadják, hogy lefogynak, de ez nem elég, mert a belső motivációt is meg kell találni ahhoz, hogy az életmódváltás hosszú távon működjön.

Ha valaki belevág az életmódváltásba, akkor nem sikerülhet minden egyszerre. Az egyik legnagyobb buktató az, ha az életmódváltó hirtelen mindenről egyszerre akar lemondani. Ez nem tartható így, könnyebb kísértésbe esni, ráfanyalodni egy kis csokira, finomított szénhidrátra. Ez bűntudatot vált ki, aminek hatására ismét elkezd túl sokat enni az illető. A legtöbb ember így adja fel és tér vissza a megszokott életmódjához

– jegyezte meg Gubucz-Pálfalvi Sejla, a Pálfalvi Centrum tulajdonosa. Mint azt elárulta, általában január végén, februárban ugrik meg a tőlük segítséget kérők száma. Sokan ugyanis azok közül, akik újévkor megfogadták, hogy életmódot váltanak, addigra szembesülnek azzal, hogy egyedül nem képesek változtatni szokásaikon. A sikertelenség mögött ugyanakkor függőség, valamint szürreális célkitűzés is állhat, illetve nem egyszer előfordul, hogy a már említett külső nyomás hatására, és nem saját akaratából vág bele valaki a fogyókúrába vagy életmódváltásba.

via GIPHY

A fogyókúra egy rövid ideig tartó kalória-csökkentett étrendet jelent, amit hosszú ideig nem lehet fenntartani. Aki viszont sokáig túlsúlyos volt, és fogyás után tartani akarja a súlyát, annak biztosan életmódot kell váltania, mert nagyon gyorsan vissza lehet esni a régi kerékvágásba.

Azt gondolom, hogy a túlsúly valaminek a folyománya, vannak mentális okai is. Amikor megvetően nézünk egy túlsúlyos emberre, akkor kihagyjuk a számításból, hogy ez nem csupán akarat kérdése. Azt szoktam mondani, hogy az akarat szükséges, de nem elégséges. Azért, mert én akarok valamit, önmagában még nem fog sikerülni 

– állapította meg a szakember.

Függőség esetén a túlevést kontrollzavar váltja ki. Ilyenkor az illető akkor sem képes leállni, ha tevékenysége negatív hatással van rá vagy környezetére. A háttérben többek között olyan mentális okok lehetnek, mint ártalmas gyerekkori élmények, családi zavar vagy nehéz élethelyzetek. A felépüléshez fontos felismerni, hogy mi a probléma gyökere.

A súlyproblémákat ugyanakkor szervi, például pajzsmirigy-probléma, vagy inzulinrezisztencia is okozhatja.

via GIPHY

Bármi is legyen az ok, ha valaki hosszú évekig sikertelenül próbálkozik a fogyással, akkor érdemes szakmai segítséget kérni, ugyanis a túlevés és a hízás következtében magassá válhat a vérnyomás és a koleszterinszint, ami megágyaz a vezető halálokoknak.

A legnagyobb buktató az, amikor valakivel elhitetik, hogy nagyon gyorsan elérheti a célját, de a gyors diéták nem működnek. Ezek okozzák azt, hogy egy ember egy évben nyolcszor megpróbál lefogyni, sikertelenül. Érdemes felkészülni azokra az időszakokra is, amelyek sok visszaesést okoznak a fogyókúrákban. Ilyen például a karácsonyi és a szilveszteri időszak, amikor számos olyan inger ér minket, ami kiválthatja a sóvárgást

– hívta fel a figyelmet Gubucz-Pálfalvi Sejla. Kiemelte: sóvárság esetén evés helyett meg kell tanulni másképp szabályozni az érzelmeket, hogy az étel ne a jutalmazás eszköze legyen. A sikerhez azonban fontos egy előre megtervezett struktúra.

A túlevőknek azt szoktuk javasolni, hogy dietetikustól kérjenek segítséget, hogy meglegyen a rendes tápanyag-bevitel, mert koplaláskor a szervezet előbb-utóbb olyan ingereket és sóvárgásokat küld, ami miatt bele lehet bukni ebbe a folyamatba. A felépülés sikerességét a környezet hozzáállása is meghatározza. Ha például a család azt mondja a diétázónak, hogy az a kis csoki nem árt, az gátolja őt. Segíteni kell azt, aki fogyni akar.