Lassan 23 éve, hogy teljes napfogyatkozásnak lehettünk tanúi hazánkban. Akkor megtapasztalhattuk, hogyan néz ki az égi jelenség a Földről. Most arról is napvilágot látott egy felvétel, hogyan mutat mindez az űrből.

1999. augusztus 11-én alig több mint 2 percre teljesen elsötétült hazánk felett az ég a Szombathely-Szeged tengelyen és a közéjük eső településeken. A Balatonra is tömegek érkeztek, hogy speckó szemüvegeikkel megfigyeljék az égi jelenséget, aminek következtében egy rövid időre éjszakai csend lett és a levegő is jó pár fokot lehűlt.

Ezt, a hazánk felett bekövetkezett napfogyatkozást rögzítette először az űrből Jean-Pierre Haigneré francia asztronauta az egykori MIR-űrállomásról.

A felvételen egy masszív árnyékfolt látható a bolygón, a sötét folt alatt pedig teljesen kivehetetlenné válik, hogy ott éppen milyen földrész található. A technológia fejlődésével azóta természetesen megannyi hasonló felvétel készült a jelenségről, például az alábbi 2012-ben:

Négy évvel később egy repülőgépről, az Alaska Airlines egyik járatán sikerült lenyűgöző felvételeket megörökíteni a hawaii landolás előtt, közel 11 ezer méter magasságban.

Élőben hozzánk legközelebb Spanyolországban lesz látható teljes napfogyatkozás 2026 augusztusában. Hazánkban erre 59 évet kell várni, a következő alkalommal ugyanis 2081 szeptemberében takarja el teljes egészében a Napot a Hold Magyarország felett. Addig 2075-ben lesz megfigyelhető egy úgynevezett “gyűrűs” napfogyatkozás.

(Földjáró)