GettyImages-593232931

Hitte volna? Ön is felküldheti a nevét a Holdra

2022.05.11. 06:58

Augusztusban indul első tesztútjára a NASA Orion nevű űrhajója. Az Artemis I elnevezésű program során személyzet nélküli rakétát küldenek Hold körüli pályára.

Ezidáig mindössze 600 ember jutott el a Földről a világűrbe, most azonban millióknak van lehetősége arra, hogyha személyesen nem is, de a nevükkel örökre beírják magukat az űrutazás történelmébe.

A NASA egy négyfős legénységet készül a Holdra küldeni a jövőben, az úgynevezett Artemis elnevezésű program keretében. Ennek első fázisa a tervek szerint augusztusban valósul meg, amikor az első, még személyzet nélküli tesztútjára küldik az Orion nevű űrhajót.

Az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal pedig bárki számára lehetőséget biztosít, hogy felküldje nevét a Naprendszerbe.

Hogy mi is részesei lehessünk eme történelmi pillanatnak, ide kattintva regisztrálhatjuk a nevünket, amit egy adathordozón küldenek Hold körüli pályára, Földünktől 384 ezer 402 kilométeres messzeségbe.

Ezelőtt 2017-ben, egy Mars-expedícióra regisztrálhattunk ugyanígy, akkor 2 millió ember élt a szimbolikus lehetőséggel.

A program második fázisa várhatóan 2024 májusában valósul majd meg, akkor küldik fel a négyfős legénységet a világűrbe. Az asztronauták között hölgy és színesbőrű szakember is lesz, amivel ismét történelmet írnának az amerikaiak. Az Orion a tervek szerint 3 hetet tölt majd az űrben, ebből 6 napot a Hold körüli retrográd pályán.

(Földjáró.hu)