Kiderült, hogyan és miért futnak a magyarok. Az ország vezető futómagazinja, a Runner's World reprezentatív felmérést készített, amelyből többek között kiderült, hogy honfitársaink 39%-a húz olykor futócipőt, többségük 1-5 kilométert teljesít ilyenkor és főleg az egészsége megőrzése miatt sportol. A futók többsége a gondolatait szellőzteti futás közben, tízből hárman pedig a munkahelyi és magánéleti stresszt kezelik a mozgással.

Igazi tömegsport a futás, egyre többen űzik szenvedélyesen ezt az életformát, mégsem készült még komoly felmérés arról, hogy kik, miért és mennyit futnak. A Runner's World megbízásából a Reacty Digital készítette a Nagy futásteszt című reprezentatív kutatást. Az eredményeket több részletben hozzák nyilvánosságra.

Rendszertelenül, de sokan futunk

A sport valóban tömegeket vonz: tízből négy (39%) 18-79 éves magyar nyilatkozott úgy, hogy kisebb-nagyobb rendszerességgel szokott futni. Legtöbbször ezt rendszertelenül teszik (22%), minden tizedik válaszadó (9%) heti 1-3 alkalommal fut, míg 4-4% heti 4-5 alkalommal, illetve minden nap.

Maximum 5 kilométer a sláger

A futók döntő része (75%) alkalmanként rövid(ebb) távokat vállal (1-5 km), 21%-uk fut 6-10 kilométert és mindössze 4% azoknak az aránya, akik 11 kilométernél többet teljesítenek. A kutatás rámutatott: minél fiatalabbak a futók, annál nagyobb arányban vállalkoznak hosszabb futásokra.

Első az egészség, második a szépség

A válaszadók döntő többsége (75%) úgy nyilatkozott, hogy az egészsége fenntartása motiválja, 42% pedig a külsejét szeretné vonzóbbá tenni. Tíz százalék alatt van azoknak az aránya, akiket a versenyzés, a teljesítménye javítása ösztönöz.

Fejet szellőztetünk és önbizalmat növelünk a futással

A lelki motiváció ennél összetettebb képet mutat. A többség (52%) azért fut, hogy kiszellőztesse a fejét, kicsit kevesebben (42%) vannak azok, akik az önbizalom növelését jelölték meg válaszként. Minden harmadik ember (31%) a munkahelyi és/vagy magánéleti stresszét kezeli a sporttal. 24% a saját korlátait kívánja legyőzni, és csak 13% nyilatkozott úgy, hogy a futás az egyetlen olyan idő, amit kizárólag magára tud fordítani. Míg a legfiatalabbak a stresszt kívánják oldani (50%), addig a hatvan felettieket ez kevésbé mozgatja meg (4%), körükben (73%) inkább a természetben töltött időnek van komoly értéke. 

Az első lépés többnyire nehéz

64% nyilatkozott úgy, hogy néha van kedve elindulni, máskor nincs. Egyenlő arányban vannak azok (18%-18%), akik alig várják, hogy futhassanak és azok, akik kimondottan nehezen veszik rá magukat. A férfiak kicsit elszántabbak, hiszen náluk 24% a lelkesek aránya, míg a hölgyeknél csak 10%.

Nagyon örülök, hogy sikerült egy reprezentatív kutatás keretében felmérnünk a hazai futószokásokat, mert bár voltak előzetes feltételezéseink az alapján, hogy mit mutat a Runner's World olvasóinak érdeklődése, most egy sokkal komplexebb képet kaptunk arról, milyen gyakran, mennyit és miért sportolnak a magyar futók.

– mondta el Birta Brigitta, a Runner's World főszerkesztője.

Még tart a szavazás a Global Running Day Award jelöltjeire - a Runner's World június elsején, a futás világnapján hirdeti ki első díjkiosztójának győzteseit. Öt kategóriában öt kivételes személyt jelölt a szerkesztőség, olyan embereket, akik népszerűsítik idehaza ezt a százezreket megmozgató sportágat, valamint inspirálják követőiket. A szavazás honlapja az összes jelölttel itt elérhető: Global Running Day Award (runnersworld.hu)

A felmérésről: A kor, nem, régió és iskolai végzettség szerint reprezentatív felmérés a 18-79 éves kor közötti lakosság körében készült a VeVa (Véleményem Van) online kutatási panel felhasználásával.