shutterstock 1940420218

Íme a világ egyik legfurcsább szállása - egy daruban

2022.05.27. 16:07

Nem kevesebb, mint 50 méter magasan, egy korábban pusztulásnak indult darun kapott helyet három luxuslakosztály, valamint egy zenei létesítmény, egy televíziós stúdió, illetve egy rooftop jacuzzi, ahonnan remek panoráma nyílik Amszterdam városára.

A The Crane, azaz A Daru elnevezésű hotel a Koninklijke Nederlandsche Stoomboot-Maatschappij (KNSM) hajózási társaságról elnevezett mesterséges szigeten található. A hely korábban Amszterdam egyik legforgalmasabb ipari területe volt. Ekkortájt helyezhették ki a szigetre A Darut is, amely idővel az enyészeté lett, ám később hotelként álmodták újjá.

Azóta többek között az Airbnb platformján is megtalálható, az IJ folyóra néző szerkezeten belül pedig három lakosztály, a Free Spirit, a Secret, illetve a Mistique fantázianevekkel ellátott szobák közül választhatunk. A három, meglepően tágas lakótér három különböző szinten helyezkedik el.

Mindegyik lakosztály két fő számára a legidálisabb.

A vendégeket hálószoba, fürdőszoba, konyha, ebédlő és nappali rész, wi-fi, légkondi és tévé várja, a Mistique nevű szobát igénylőknek pedig jacuzzit tartanak fenn a daru tetején.

Az ipari luxusért nem kevesebbet, mint 350 fontot, azaz nagyjából 160 ezer forintot kell fizetnünk éjszakánként.

A szállástól rövid sétára található a Nemzeti Tengerészeti Múzeum, a Hortus Botanicus, valamint az Oost környéki bárok és éttermek.

(Roadster)