peller-anna-cover

Testsúlya miatt közösítették ki Peller Annát

2022.05.30. 15:39 Módosítva: 2022.05.30. 15:45

A színésznő nehezen élte meg az általános iskolai éveket, amelyek alatt testsúlya miatt cikizték. Ennek ellenére sosem adta fel azt a vágyát, hogy színésznő legyen, hároméves korától erre a pályára készült.

Peller Anna még kisgyerek volt, amikor már biztosan tudta, hogy színésznő szeretne lenni. Bár tanulmányait kezdetben egészen más vonalon kezdte meg, amint lehetett a Színművészeti felé vette az irányt.

Már hároméves koromban tudtam, hogy színésznő szeretnék lenni. Semmi másra nem vagyok alkalmas, nem tudom elképzelni, hogy beüljek egy cégbe dolgozni. Az egyszerűen nem nekem való.

– mondta a 95.8 Sláger FM-en a színésznő, aki mindent megtett azért, hogy elérje álmait.

Már az iskolában is imádtam a hangomat hallatni. Furán hangzik, de a beszéd- és énekhangom is szerettem használni, szerettem, ha emiatt figyelnek rám. Pedig az általános iskolában kaptam hideget-meleget rendesen. Főleg az előbbiből, hiszen kövér kislány voltam és emiatt volt, hogy kiközösítettek. Engem ez se fogott vissza, elrendeltnek éreztem, hogy a színészi pálya lesz az én utam. Bár a külkereskedelmi iskolát elvégeztem, egy cseppet se érdekelt.

– mesélte Peller, aki végül a Színművészetin diplomázott.

Háromszor felvételiztem, igaz, akkor nem voltam tisztában a határaimmal. Júlia szerepével mentem, én, a közel két méteres, nem éppen sovány nő, de végül felvettek. Utána egy évet játszottam vidéken, majd jött az Operett.

– fejtette ki a színésznő, aki teljesnek érzi az életét.

A színház mellett nagyon régóta szinkronizálok, nekem az is egy nagy szerelem. Emellett műsort vezethetek, amire szintén vágytam. A magánéletem is remekül alakult, 19 éve ismerkedtünk meg Mikivel, akivel együtt ámulunk azon, hogy a kislányunk már milyen nagy. Mindezekre nagyon vágytam, hálás vagyok, hogy megkaptam őket.

– árulta el az 'ÉdesKettes' – ben Peller Anna.