Megbotránkoztató eseménynek lehettek tanúi hétfőn a párizsi Louvre-ba látogatók. A múzeum egyik leghíresebb műalkotását, Leonardo da Vinci Mona Lisa című festményét tortával dobálták meg.

A reneszánsz műalkotásokat felvonultató csarnokban található Mona Lisa terme, középen a világ tán leghíresebb festményével. A látogatók sora itt rendszerint a terem bejáratáig kígyózik, nem volt ez másképp május 30-án sem. Történt aztán, hogy a festmény elé engedtek egy kerekesszékes, idős hölgyet, hogy közelről is megcsodálhassa da Vinci 1503–1519 között készült művét. Ekkor következett a nem várt fordulat: kiderült, hogy a mozgásában korlátozott asszony

se nem kerekesszékes, se nem idős, se nem asszony.

Mint kiderült, valójában egy női parókát viselő fiatal férfi volt, aki egyszer csak felpattant a tolószékből és egy tortát hajított Mona Lisa arcába. Ezt követően rózsákat kezdett szétszórni a teremben, mígnem a biztonságiak kivezették.

A festmény szerencsére nem sérült meg, azt ugyanis golyóálló üveg védi. A történteket követően nem sokkal a múzeum alkalmazottjai már serényen tisztogatták az üveget.

(Földjáró)