A gyors elalvás technikáját is nem mások, mint a japánok dolgozták ki.

Az alvás nagyon fontos része az életünknek, hiszen nemcsak, hogy ekkor pihenjük ki az előző nap fáradalmait, de álmunkban pszichésen feldolgozzuk a velünk történt eseményeket, nem mellesleg számos fontos vegetatív folyamat zajlik le a testünkben. Éppen ezért fontos, hogy minél pihentetőbb alvásban legyen részünk, amit nagyban befolyásol az is, hogy a biológiai óránkhoz mérten mikor tudjuk álomra hajtani a fejünket.

Sokan hosszú percekig, vagy akár 1-2 óráig is forgolódnak az ágyban elalvás előtt, míg másokat filmek, sorozatok repítenek mély álomba. Egyik verzió sem a pihentető alvás ismérve, mindinkább egy ősi, japán légzéstechnika, amelynek alkalmazásával akár egyetlen perc alatt is elalhatunk. Ez a technika pedig nem más, mint

a Hold-légzés.

Ez valójában egy jógatechnika, amelynek lényege, hogy gyorsan lecsendesítsük az elménket, elnyomva az otthoni teendőkkel, munkahelyi megbeszélésekkel és magánéleti problémákkal kapcsolatos gondolatokat.

Ehhez pedig nem kell mást tennünk, mint lefekvést követően eleinte kizárólag a bal orrlyukunkon keresztül lélegeznünk. Az ősi gyakorlat mesterei szerint erre azért van szükség, mert a test bal oldala az idegrendszerrel van kapcsolatban,

amelyre ez a fajta légzéstechnika nyugtatóan hat.

Tehát azután, hogy vízszintbe kerültünk, a jobb hüvelykujjunkkal finoman fogjuk be a jobb orrlyukunkat, és a bal oldalin keresztül kezdjünk egyenletesen lélegezni. Egy kis idő után fogjuk be a balt, és lélegezzünk a jobb orrlyukunkon keresztül. Ezt a folyamatot 1-2 percen keresztül ismételve pillanatokon belül elnyom majd az álom, nem mellesleg az alvásunk minősége is javul.

(femcafe.hu)