Idegen civilizáció jeleit foghatta be a Föld legnagyobb teleszkópja. A történtekről az űrtávcsövet kezelő tudósok számoltak be, ám cikkük nem sokkal a publikálást követően eltűnt.

Egy célzottan a Földön kívüli civilizációkat kereső, 2020-ban indult és tavaly ősszel véget ért projekt keretében, az 500 méter átmérőjű kínai Aperture Spherical Telescope (FASTA) segítségével azonosítottak keskenysávú rádiójeleket amerikai és kínai tudósok. A gépezet közel egy éven keresztül, másodpercenként 38 milliárd mintát küldött adatfeldolgozó számítógépeknek, amelyek a beérkező rádiójelekből diagramokat készítettek, majd a diagramokon idegen civilizációkhoz köthető mintákat kerestek.

Az adatok alapján nagy valószínűséggel célzottan küldött vagy szivárgó rádiójelekről lehet szó, amelyeket a kutatók állításuk szerint 20 percen keresztül fogtak. Úgy vélik, az úgynevezett frekvenciasodródás miatt egy forgó égitest felől, pontosabban a Földre kísértetiesen hasonlító bolygó, a tőlünk 473 fényévre található Kepler-438B irányából érkezhettek, amelyet 2015-ben fedeztek fel.

Mivel a bolygó egy vörös törpecsillag lakhatósági zónájában kering, a feltételezések szerint víz is lehet a felszínén.

Bár a felfedezésről szóló cikk egy nem lektorált szaklapban, a South China Morning Postban jelent meg, más források szerint egy rövid ideig a Kínai Népköztársaság Tudományos és Technológiai Minisztériumának hivatalos online portálján is feltűnt,

ám a publikációt követően nem sokkal törölték onnan.

Az eredmények visszavonását magyarázhatja, hogy még nem ellenőrizték azokat teljeskörűen, és végső tudományos bírálatot követő hivatalos tanulmány nélkül hozták nyilvánosságra az adatokat. A kutatócsoport szerint ugyanis nem kizárt, hogy pusztán rádióinterferenciáról van szó, éppen ezért tovább folytatják a jel tanulmányozását.

(Origo, Rakéta)