Az énekesnő tavaly szeptemberben köszönt el a közönségtől a születendő hármas ikrei miatt. Nemrég újra színpadra állt, méghozzá 10 ezer ember előtt.

Bár mindenki temérdek bókkal árasztotta el, Rúzsa azt állítja, még nincs csúcsformában.

Egyrészt soványabb vagyok, nyilván azért, mert nincs rajtam az a mennyiségű izom, hiszen a szoptatás miatt nem edzhetek még. Fáradtabb is vagyok, de az egy szerencsés helyzet, hogy a gyerekek leesznek rólam mindent. Emellett nagyon jó a genetika, de az alkatom biztos, hogy annak köszönhető, hogy ők most mindent energiát elhasználnak. A kondi most az, hogy emelgetem őket és mivel hála istennek nagyon szépen nőnek, a kar- és a vállizmom már erősödik

– magyarázta az énekesnő a Blikknek, aki egyébként mostantól majdnem minden héten színpadra áll, sőt, jövő év február 25-ére hirdette meg az Aréna-koncertjét is.