Rohamosan nőnek az albérletárak, a folyamat pedig megállíthatatlannak tűnik. Az egyetemi ponthatárok csütörtöki kihirdetése előtt olyan szoba is akadt, amelyért több mint 100 ezer forintot kértek el egy hónapra.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com elemzéseiből kiderül, hogy a havi lakbérek országos drágulása júniusban 3,8 százalékos volt, Budapesten pedig 4 százalékos, ezzel szemben májusban 2,6, illetve 2,5 százalékot tett ki. Éves szinten országos átlagban 23,4 százalékkal, a fővárosban pedig 24 százalékkal kerültek többe a kiadó lakások a bérlők számára.

„Bár a bérleti díjak emelkedése kétségtelenül tempós, a hosszabb távú, inflációt is figyelembe vevő adatok azért mérsékeltebb drágulást mutatnak.

2015-höz képest az átlagos lakbérek országos szinten majdnem 66 százalékkal, a fővárosban 57 százalékkal emelkedtek júniusig a lakbérindex szerint.

Az inflációt is figyelembe véve ugyanakkor az országos drágulás 26 százalékos, a fővárosi pedig 19 százalékos volt”

– értékelte a friss adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: az elmúlt években tapasztalható drágulásoknak az emelkedő bérek is támaszt adtak. Mint azt kiemelte: 2015-ben éves átlagban alig több mint 162 ezer forint volt a kedvezmények nélküli országos nettó átlagfizetés,

míg az idei év első negyedévben 338 ezer forintra rúgott az átlagbér.

via GIPHY

A lakbérek ugyanakkor a jelenlegi átlagkeresethez mérten is magasak. Az egyetemi ponthatárok csütörtöki kihirdetése előtti napon Budapesten átlagosan 125 ezer és 350 ezer forint között kínálták a téglaépítésű ingatlanokat. A különböző kerületeket nézve a VIII.-ban 185 ezer, a XI.-ben 190 ezer, a XI.-ben 210 ezer, a XIII.-ban pedig 200 ezer forint volt az átlag. Ezzel szemben a panellakásokért 130-290 ezer forintot kértek el. Az említett kerületekben 150-215 ezer forintos átlagos díjjal várnak bérlőre a lakótelepi ingatlanok,

míg a szobák esetében 35 ezer 500 forinttól 118 ezer 500 forintig terjed a skála.

Az egyetemvárosok kínálatát tekintve a téglaépítésű kiadó lakások Debrecenben átlagosan 150 ezer, Győrben, Szegeden és Pécsen egyaránt 140 ezer forintba kerülnek, míg Miskolcon 100 ezer forint az átlag. A panelek esetében Debrecen, Szeged és Pécs azonos, 120 ezer forintos bérleti díjjal várja az szezont, míg Győr 115 ezer, Miskolc pedig 97 ezer 500 forinttal. A szóban forgó egyetemvárosokban a kiadó szobák 40-65 ezer forintért jelentek meg a kínálatban.

Az ingatlan.com szakértője az adatokat értékelve elmondta, hogy a panellakások az elmúlt hetekben felértékelődtek az albérletpiacon is. Ennek oka, hogy a távfűtéses lakásokra nem vonatkoznak a gázfogyasztást is érintő új rezsiszabályok.