A nyári melegben és a fesztiválok idején sok százezer sörös dobozt vesznek kézbe az emberek, hogy magukba öntsék a „folyékony kenyeret”. Az alucsomagolásra nem sok figyelem hárul, pedig sok érdekes dolgot lehet tudni róla.

A tudatos fogyasztók azért is kedvelhetik az aludobozt, mert az remekül újrahasznosítható. Ha éppen nem is mindig a legkényelmesebb választás, fenntarthatósági szempontból az egyik legjobb, és ez a szempont napról napra fontosabb lesz. Az alumínium doboz nem a kukába való, sőt, a szelektívszemetes sem a legjobb hely neki. Az alumínium ugyanis értékes alapanyag – az újrahasznosítható anyagok közül az egyik legértékesebb, ezért különleges bánásmódot is igényel.

1. A maihoz hasonló italos dobozok az 1930-as években, lassan 100 éve jelentek meg

Az alumínium drága mivolta miatt ekkor még jellemzően bádogból készültek, a tetejükre pedig egy speciális nyitószerszámmal kellett lyukat ütni. Az eldobható nyitófül csak az 1950-es évek végén lett népszerű, ám ez nemcsak környezetszennyező, hanem balesetveszélyes is volt – a fogyasztók a fület ugyanis sokszor a dobozba dobták, ami könnyen a torkukon akadt.

A ma is ismert nyitó mechanizmusért egészen a 1970-es évek végéig kellett várni. A dobozok anyaga is változott, hiszen az 1960-as években a bádogról áttértek az alumíniumra, amely könnyű, jól formázható, remekül újrahasznosítható, és nem engedi át a fényt vagy a szagokat.

via GIPHY

2. A világon minden évben több mint 250 milliárd új alumíniumdoboz készül

Ha ezt a sok-sok dobozt egymásra állítanánk, olyan magas oszlopot alkotna, amely 75-ször elér a Holdig és vissza. Csak Magyarországon évente 1,1 milliárd aludoboz kerül forgalomba. Ez percenként több mint 2 ezer darabot jelent.

3. A doboz, amely a kezében van, talán már többször is járt Önnél

Az aludoboz ugyanis számtalan alkalommal újrahasznosítható, az ismételten feldolgozott darabok pedig semmiben sem különböznek az eredeti nyersanyagból készített társaiktól. Mindegyik aludoboz újrahasznosítható, függetlenül azok méretétől vagy alakjától.

4. Egy alumíniumdoboz átlagosan 60 nap alatt születik újjá

Nagyjából ennyi idő szükséges ahhoz, hogy egy kiürült doboz újra a polcokra kerüljön, a kedvenc italunkkal tele. Úgy is lehet rá tekinteni, mintha visszaváltható kulacs lenne.

5. Az aludoboz nagyon egyszerűen és energiahatékonyan újrahasznosítható

Ha újonnan készítik, az sok energiát emészt fel, de ha egy régi doboz újrafelhasználásával készül, azzal a szükséges energia az eredetileg elhasználandó mennyiség 5 százalékára csökken. Ez a megspórolt 95 százalék energia már egyetlen doboz esetén is elég egy laptop vagy egy televízió 3 órán keresztüli működéséhez.

+1: Országszerte már 200 alumíniumdoboz visszaváltó automatát használhatunk

Ez azért jobb, mint a szelektív gyűjtés, mert nem kell válogatni, gyorsabban, egyszerűbben, olcsóbban kerülnek vissza a forgalomba a dobozok. A Minden Doboz Visszajár program keretében rengeteg helyen leadhatjuk a kiürült dobozokat – akár otthon, akár a munkahelyen, akár strandon vagy nyaralás közben gyűjtjük őket, ráadásul levásárolható kupon formájában még pénzt is kapunk vissza. 

(Borítókép: képünk illusztráció. Fotó: Getty Images)