A nagynevű gyorsétterem láncok is folyamatosan kezdik bevezetni a vegán termékeket.

A vegán étteremláncok egyik újabb úttörője látszik kibontakozni Amerikában. A csupán két éve megalapított Project Pollo nevű cég már 15 helyen van jelen Texas államban, és 5 másik állam területén is találhatók éttermeik.

Terveik szerint 2025-re már legalább 100 étteremben falatozhatnak a növényi csirkehúst előnyben részesítő vendégek. Amennyiben ez megvalósul a vegán gasztronómia olyan méreteket ölthet, hogy képes lenne felvenni a versenyt akár világhírű állati húsalapú gyorstéttermekkel is.

A cég nagyszabású terveinek megvalósításában pedig egy olyan tapasztalt üzleti szereplő fog nekik segítséget nyújtani, mint Steve Eastbrook, aki 2019-ig a McDonald’s vezérigazgatójaként kereste a kenyerét.

Eastbrook 2015-ben került a cég élére, és számos innovációja mellett vezetése alatt sikerült az akkor már évek óta csökkenő bevételeket újra megnövelnie. Továbbá az ő fejlesztése az önkiszolgáló alapú rendszer, amely pár évvel ezelőtt jelent meg hazánkban és azóta is nagy népszerűségnek örvend.

A növényi alapú húsfogyasztásnak komoly jövője van. Az, hogy az ipar egyik meghatározó szereplőjével dolgozhatok, lehetőséget teremt arra, hogy a globális tapasztalataimat valós idejű megoldásokká alakíthassuk a brand számára

– mondja Eastbrook.

és a többiek?

A vegánok környezettudatos és etikus életmódja egyre nagyobb teret hódít. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a legnagyobb nevek is sorra rukkolnak elő vegán termékekkel, vagy nyitnak teljesen vegán éttermeket. Idén nyáron a Burger King egy teljesen vegán éttermet nyitott Bécsben. Míg a KFC több ezer étteremében vezetett be húspótló élelmiszereket.

(Forrás: VegNews)

(Borítókép:  Nő hamburgerrel Fotó: Shutterstock)