Hatalmas felháborodást keltett, amikor egy brit online webáruház nemrég megjelentette a karácsonyi reklámját.

Még több mint két hónap van karácsonyig, de még Mindenszentek éjszakájáig is közel három hetet kell várni. Ennek ellenére a YouTube-on már október 7-én debütált az angol Very nevű online webáruház ünnepi rekláma.

A kisfilmben azzal próbálják indokolni a korai megjelenést, hogy üzenetükben életünk különböző ünnepi pillanatait kis karácsonyoknak állítják be. Mint azt a reklám főszereplője is elmondja: 

„A karácsony nem csak egy nap, hanem sok nap”

– utalva többek között korai karácsonyra, munkahelyi karácsonyra, születésnapi karácsonyra és gyerekmentes karácsonyra. Ugyanakkor bármennyire próbálták lenyomni mindezt a nézők torkán, október eleje így is túl korainak bizonyult. Az internetezők teljesen kiakadtak a képsorok láttán.

„Bármennyire is szeretem a karácsonyt, nevetséges, hogy a Very már most megcsinálta a karácsonyi reklámját. Még halloween sem volt”

– írta az egyik elégedetlen néző, akinek véleményét sokan osztották, ki szolidabb, ki vulgárisabb módon.

„Az a célunk, hogy lehetővé tegyük az embereknek, hogy megvásárolhassák, amire szükségük van, ami örömet okoz nekik, legyen szó édességekről vagy mindennapi árucikkekről” – nyilatkozta Carly O’Brien, a cég marketingvezetője tavaly, amikor novemberben tűzték műsorra karácsonyi hirdetésüket. Bár az emberek már akkor is ferde szemmel nézték a reklámot, idén úgy tűnik, a szakembernek még korább kezdődött a karácsony.

(LadBible)

(Borítókép: Karácsonyfa előtt internetező kisgyerek az édesanyjával. Illusztráció: Getty Images)