A tavalyi évben számos horrorfilm remake, valamint új alkotások is debütáltak, az idei év során azonban az akciófilm szerelmeseinek is bőven kedvez majd a filmipar. Nemcsak új produkciókat láthatunk majd, de több franchise is folytatást kap 2023-ban.

65

A 65 című sci-fiben Adam Drivert láthatjuk majd a főszerepben. A színész egy pilótát alakít, aki lezuhan és felfedezi, hogy a Földön landolt 65 millió évvel napjaink előtt. Ahhoz, hogy visszatérjen otthonába, számos veszéllyel kell szembenéznie. A film premierje 2023. március 17-én lesz.

John Wick: 4. felvonás

Egy újabb filmmel folytatódik a John Wick-sorozat. A közkedvelt bérgyilkosnak újabb akadályokat kell legyőznie annak érdekében, hogy visszanyerje szabadságát. Keanu Reeves híres arról, hogy csak kevés alkalommal használ dublőrt, ez a film pedig tele lesz verekedős jelenetekkel. Továbbá az új részben feltűnik Bill Skarsgard is, akit a nézők az Az című horrorfilmből ismerhetnek. A fiatal színész ismét egy főgonosz szerepébe bújik majd, de az új arcok mellett régi kedvenceink, Laurence Fishburne, Lance Reddick és Ian McShane is visszatérnek majd a negyedik részben, amelynek premierje 2023. mácius 24-én lesz.

Transformers: A fenevadak kora

Az eredeti történet sok millió éves múltra tekint vissza, azonban az új rész 1994-ben játszódik majd, amikor is két régész egy ősi konfliktus nyomaira bukkan New York Brooklyn negyedében. A film rendezője, Steven Caple Jr. állítja, hogy az új rész nem fog kapcsolódni az eddigiekhez. Az alkotást 2023. június 9-től láhatjuk majd a hazai mozikban.

Indiana Jones és a sors tárcsája

Harrison Ford utoljára bújik a kalandvágyó régészprofesszor, Indiana Jones bőrébe. A színész korábban kijelentette, hogy a pletykákkal ellentétben sem Chris Pratt, sem Chris Pine, sem Brad Pitt nem veszi át tőle a stafétabotot. Az ötödik epizódban Mads Mikkelsen alakítja majd a náci főgonosz szerepét. A premier 2023. június 30-án lesz.

Mission: Impossible – Leszámolás, Első rész

Nem zajlott egyszerűn a Mission: Impossible-filmek hetedik részének forgatása, ugyanis a pandémia okozta kényszerszünet után 2020 őszén indult újra a forgatás. Az új rész története körül igen nagy a titkolózás, azonban annyi bizonyos, hogy 2023. július 14-én láthatjuk majd a mozikban, a nyolcadik részre pedig 2024-ig biztosan várni kell.

Gran Turismo

Korábban a Velvet is beszámolt róla, hogy Orlando Bloom hazánkba látogatott, ahogy arról is, hogy legújabb filmjét forgatta Magyarországon. A Gran Turismo igaz történeten alapul, amely során egy videójátékos arról álmodozik, hogy autóversenyző válik belőle. A filmben Bloom mellett David Harbour és Archie Madekwe is szerepel, a premier 2023. augusztus 11-én lesz.

Dűne: Második rész

47746928_aecfedc6e3a1f0075b390f06b8893f73_wm.jpg_760x507

A 2021-ben megjelent nagy sikerű Dűne című film után a rajongóknak nem kell sokat várniuk a folytatásra: 2023. november 3-tól lesz látható a mozikban az új rész, amelyben Frank Herbert Dűne című híres regényének második felét dolgozzák fel a készítők. A korábbi szereplők, Timothee Chalamet és Zendaya mellett több új arcot is köszönhetünk majd, köztük Florence Pugh-t, Christopher Walkent és Austin Butlert.

Az éhezők viadala: Az énekesmadarak és kígyók balladája

Bár az utolsó Éhezők Viadala című filmet 2015-ben mutatták be, idén érkezik egy spin-off, többek között Tom Blyth, Hunter Schafer, Rachel Zegler és Viola Davis főszereplésével, ám Jennifer Lawrence nélkül. Az új film állítólag az eredeti trilógia előzménye lesz. A film premierje 2023. november 17-én lesz.

(Forrás)

(Borítókép: Adam Driver a 65 című filmben. Fotó: YouTube)