Zavaró részlet tűnt fel a Csillagok között című film kedvelőinek, miután újra megnézhették az angol IMAX mozikban az eredetileg 2014-ben bemutatott produkciót, amely tíz év alatt a legtöbb bevételt hozó film lett, amelyet IMAX-ben valaha előadtak.
Aki már nem emlékszik a cselekményre, vagy nem látta volna a filmet, a cselekmény középpontjában egy farmer és volt NASA-pilóta (Matthew McConaughey) áll, aki a Föld lakhatatlanná válása miatt egy csapattal új, lakható bolygót keres az emberiség számára. Az expedíció alatt rábukkannak egy óceánbolygóra, ahol időtágulást tapasztalnak meg, vagyis amikor az idő lelassul az erős gravitációs mező hatására, és a körülményektől függően eltérő időélmények tapasztalhatók meg. A Gargantua nevű bolygón ez azért következik be, mert egy fekete lyuk kering körülötte, amely erős gravitációs hatással van a planétára.
Albert Einstein speciális relativitáselméletéhez hasonlóan ez is azon a gondolaton alapul, hogy minél gyorsabban gyorsul egy tárgy, az annál lassabban halad az időben.
A filmben a legénység számára a Gargantuán töltött idő mindössze 3 óra és 17 percnek tűnik, ám az űrhajójukba visszaérve ráeszmélnek, hogy mindez a Földön 23 évet jelentett. Erre a rajongók is rájöhettek, ugyanis az óceánbolygón töltött idő alatt a filmben egy furcsa ketyegő hangot lehetett hallani, és minden egyes ketyegés egy napot jelzett a Földön.
A filmet újranéző fanatikus rajongók kiszámolták, hogy a produkció megjelenése óta eltelt 10 év hány évet jelentene a Gargantuán. Az eredmény pedig igazán zavaró lett, ugyanis
az óceánbolygón nem több mint másfél óra lenne ez az idő.
A film egyébként nemcsak a rajongók, de a szakmabeliek számára is mindent vitt, hiszen annak idején öt Oscar-díjra jelölték, egyet pedig meg is nyert a legjobb vizuális effektekért.
„Annyira örültem a reakcióknak. Nagyon izgalmas, amikor az emberek bármilyen módon reagálnak a munkádra, főleg hogy most, 10 évvel később, az új közönség úgy láthatja és élheti át, ahogy azt eredetileg, nagy IMAX vásznakon terveztük. Igazán kifizetődő látni, hogy a filmben továbbra is van élet” – nyilatkozta a Csillagok között rendezője, Christopher Nolan.
(LADBible)
(Borítókép: Matthew McConaughey a Csillagok között című filmben. Fotó: YouTube)