Nem csúnyák az osztrák nők, csak másmilyenek

Rövid szünet után újra jelentkezett Bécsben élő olvasónk, Dániel. Elmondása szerint az előző írásaira számos visszajelzést kapott, és még több kérdést. Ezekre most válaszol is, íme, az első,

amelyben a milyenek az osztrák lányok kérdésre keresem a választ.

„Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy a magyar, illetve más kelet-európai ország lányainak szépsége párját ritkítja. Ez azonban, ha valaki a hétköznapjait Magyarországon tölti, valószínűleg nem tűnik fel annyira, és természetesnek hat, hogy nálunk zömmel szép nőket lát az utcán. Az, hogy lehet ez másként is, valószínűleg csak akkor tűnik fel, amikor hosszabb-rövidebb ideig más országba kerül az ember.

Így jártam én is: a Németországban töltött pár hónap, és az elmúlt évek bécsi tartózkodása megmutatták, hogy a sablonos, »a magyar nők a legjobbak« mondás mégsem teljesen valótlan. Ugyanígy ritkán csalatkozom, amikor egy szép hölgy után lépkedve képzeletben nagy összegben fogadok, hogy ő biztos nem helybéli, s mellé érve hallom, bizony tényleg nem németül beszél.

Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy az osztrák vagy német nők csúnyák lennének, hanem egyszerűen hiányzik belőlük a magyar férfiszem számára megszokott markáns vonalak, erős kisugárzás, és az a szépség, amit egy szép ruha és smink csak kihangsúlyoz, de nem megteremteni próbál. Ezzel szemben a sógorék lányai szeretettel nyúlnak drága ruhákhoz és sminkekhez, amelyek, bár pár méter távolságról még odavonzzák a tekintetet, közelebbről megnézve azonban látszik, nem sokat segítettek.

Hasonló a helyzet a bókolással is, sokan vannak itt, akik nem értik. Ismerősi körben többször mondtam már lányoknak »de csinos vagy ma«, mire a válasz nem volt több csak egy »ah, geh, bitte!«, ami szabad fordításban nagyjából azt jelenti »ugyan, hagyd már«. Ezzel szemben az a magyar hölgy, akit tavaly nyáron láttam a buszon és a lámpáig mellette mentem nagyon pozitívan reagált az  »elnézést, hogy megszólítom, csinosnak tetszik lenni« mondatomra. »Köszönöm, kedves Öntől.« hangzott a válasz, sőt pár méterről még utánam kiáltott, »Legyen egy szép napja!«. (Ha olvassa ezeket a sorokat az akkor a schönbrunni állatkert fehér pólóját, fekete nadrágot viselő szőke hölgy, köszönöm, az egy nagyon jó nap volt.)

Hogy az utolsó bekezdésben írtak mennyire függnek össze a külsővel, nem tudom, meglehet, hogy néhányuk az elmúlt évben érezhetően nagy számban érkezett kelet-európaiak között szépség terén hátrányban érzi magát. Pedig a külső tényleg nem minden, viselkedésben ugyanis nagy különbség van a keleti és nyugati lányok között. Míg hazánk lányai hevesebb vérmérsékletűek és a konkureciát árgus szemekkel figyelik, addig az itteniek higgadtabbak, kapcsolati téren több (néha talán túl sok) teret adnak párjuknak, ritkák a tányértörős esték.

Ha már tányértörés, akkor pár szót a konyháról és az emancipációról, ez utóbbit nyugaton tényleg nagybetűvel írják. Csak nagyon kevés olyan osztrák vagy német lánnyal találkoztam, aki szeret és tud főzni, erre inkább mint egy szükséges rosszra tekintenek. Jó otthoni koszthoz szokott urak tehát csak óvatosan a »mi lesz ma a vacsora« kérdéssel, mert hamar lehet a válasz »ma nincs kedvem főzni, rendeljünk valamit«.

Egyszerű és mindig működő recept ismerkedésre, szerelemre azonban külföldön sincs, mindenki maga kell eldöntse, hogy neki mi a jó. Sarkosan dönteni, és az alapján választani, hogy keleti vagy nyugati a párod, nem lehet, mert az összkép az egyéntől függ. Az illem és jó modor azonban nemzetiségtől függetlenül mindig pozitívum, még nem találkoztam olyan hölggyel, aki ne díjazta volna, ha ráadják a kabátot, vagy kinyitják neki az ajtót.”

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!