K épzelje el, hogy m íg ön fejvesztve dolgozik, hogy összehozza a pénzt a napi betevőre, a fodrászra, a kondibérletre, a házfelújításra, vagy bármi másra, a nagyanyja fogja magát, elmegy külföldre, és néhány havi munkával megkeres annyit, amit ön fél év alatt (se)! Nem könnyű elhinni, de van ilyen.

Azt gondolnánk, a sok évtizedes kemény munka után bizonyára mindenki vágyik a jól megérdemelt pihenésre – erre találták ki a nyugdíjat, hogy az ember hátradőljön, és a verandáján egy hintaszékben olvasgasson. Ugyan! A ház körüli teendők és családi csitcsetek végesek, aztán jön a kérdés, hogy mit is lehetne kezdeni ezzel a végtelen szabadidővel?

Ingriddel beszélgettünk, aki a nyugdíjazás után döntött úgy, hogy nem fog ebbe beleőrülni és kész arra, hogy akár külföldön próbáljon szerencsét. Németországban egy családnál éveken keresztül dolgozott házvezetőnőként, főzött, mosott, takarított. Most, közel tíz évvel azután, hogy belevágott, Angliában vigyáz egy másfél éves kisfiúra.

Az első út előtt a repüléstől egy kicsit izgultam, mert előtte még nem ültem repülőn, de nagyon jól sikerült.

Mindig vannak meghatározott céljaim. Minden pénzemet a házra költöm, most az utcafronti ablakokra szeretnék zsalugátert csináltatni, meg a kerítést rendbe hozatni. A hosszabb távú terveim pedig, hogy napelemeket szeretnék a házra.

Ingrid vidám, nyitott személyiség, őt hallva egyáltalán nem tűnik lehetetlennek, hogy valaki idősebb korban vágjon neki az ismeretlennek. Külföldi munkavállalás esetén kortól függetlenül ugyanazokra a dolgokra kell odafigyelni: hogy rendben legyenek az iratok, a biztosítás. Elmondása szerint a nyelvtudás számos helyen nem is alapfeltétel, különösen, ha a munkaadó magyar származású.

A hasonló korúak általában idősgondozást csinálnak. Akiket ismerek, főként Németországban, Ausztriában és Izraelben foglalkoznak ezzel. Az elsődleges motiváció a többség esetében leginkább a pénz.

Ingrid a munkabeosztása szerint egyszerre három hónapot tölt kint, amit három hónap itthonlét követ. A kint tartózkodáshoz elengedhetetlen egy okostelefon – régóta támaszkodik rá az otthoniakkal való kapcsolattartásban, és a közlekedésben is.

Nem különösebben okoz gondot a közlekedés, elég jól tudok tájékozódni. Telefonon nézem az útirányt, a fiam feltöltötte rá a londoni metrót is.

Soha nem érezte még, hogy feladná. Bár folyamatosan, hosszabb ideig nem tudna külföldön élni, néhány hónapot vállalhatónak érez. 

Nekem hiányzik az otthonom, hiányzik a fotelom, az ágyam. Nagyon jó helyem van itt is, ki se kell lépnem a szobámból, van fürdőszobám, mindenem. Mégis, az én ágyam, az én váram.

Németországban, házvezetőnőként fizikailag sokkal fárasztóbb volt ellátnia a mindennapi feladatokat, most, a kisgyerek mellett a munka érzelmi részét tartja megterhelőbbnek. Ezen túl a nyelvismeret hiányát éli meg némi hátrányként, de rosszat ezzel kapcsolatban sem tapasztalt soha. A jelenlegi munkaadója tud magyarul és németül, így a kisgyerekkel ő is magyarul beszél – néha németül, hiszen az évek alatt ragadt rá némi tudás.

Arról, hogy az egyszerű vakszerencsén túl hogyan lehet jó helyet és jó állást kifogni, a következőket mesélte:

ha huzamosabb ideig vagy valahol és meg vannak veled elégedve, ajánlanak. Fontos a bizalom, mert sokszor szájról szájra száll ez a dolog.

Már ott voltam Németországban és egy ismerősöm vitt el bemutatni ahhoz a családhoz, ahova később évekig kijártam. A bemutatkozáskor még fényképet is csináltak rólam.

Előtte, szintén Németországban, egy idősebb román néninél dolgoztam, akihez ismeretlenül mentem oda. Ott két és fél hónapot voltam, de én akkor azt mondtam, ha mindig ilyen helyen kéne dolgoznom, soha nem jönnék. Utálatos öregasszony volt. Én nem leszek ilyen, ha mégis, lőjetek le!

/Borítokép: Illusztráció - Forrás: Shutterstock/

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti.