Nyakunkon az áldozócsütörtök, azaz Jézus mennybemenetelének ünnepe, amely Németország-szerte, Christi Himmelfahrt néven, minden tartományban munkaszüneti nap. Eredetileg értelemszerűen állami ünnep, de mára jóval elterjedtebb a világi jelentősége, hiszen ekkor tartják országszerte az általánosan elterjedt nevén az apák napját (Vatertag), esetleg férfinapot (Männertag), vagy, ahogy főleg a volt NDK-s területeken hívják, az urak napját (Herrentag).

Az apák napját először a XIX. századi Berlinben ünnepelték, és onnan terjedt szét az egész országban a férfivá válás, a férfiközösségbe való befogadás szertartásaként.

Mivel általában rengeteg sör elfogyasztásával jár egy ilyen alkalom, nem csoda, hogy villámgyorsan elterjedt az egész országban.

Érdekes, hogy más német nyelvű országokban nem lett ennyire népszerű: Svájcban a betelepülőkön kívül alig ismeri valaki, Liechtensteinben márciusban, Ausztriában pedig júniusban tartanak apák napját, nagyjából az anyák napja analógiájára.

A neves nap egyébként, állami ünnep lévén, munkaszünet, így már a megelőző napokon érezhető a készülődés – ha másképp nem, hát a bevásárlóközpontokból teli rekeszekkel távozó férfiak látványából. Az ünneplés maga korai keléssel (és illő alapozással) indul, majd az összeverődött baráti társaság nekiindul a környező hegyeknek-erdőknek, népszerű kirándulóhelyeket keresve, a várostól távol. Persze akadnak olyan letisztult kezdeményezések, akik az apáknapjaság lényegét megragadva csak a legközelebbi sörözőig mennek, vagy akár az erkélyen várakozó sörtartalékot veszik be, de a többség azért igyekszik adni a látszatra, és egyfajta egészséges kirándulásnak álcázza a mérték nélküli italozást.

Mint minden férfiszórakozásnak, ennek is vannak extrém komolyan vett oldalhajtásai. Az mondjuk nem meglepő, hogy a nehéz sörösrekeszeket kézikocsikon, talicskákon szívesebben húzzák-tolják a célállomásra, de

egyes közösségekben ezt odáig fejlesztették, hogy kifejezetten erre a napra épített, kihangosított, beépített sörcsapolóval és hűtővel rendelkező utánfutókat építenek, amit traktor mögé kötve vontatnak végig a városon és az onnan kivezető úton a rajta helyett foglaló teljes férfilakossággal.

Az ilyen traktoroktól jó komolyabb távolságot tartani, a sofőrök ugyanis gyakran váltják egymást, és hát, aki épp nem vezet, az komoly részt vállal a fogyasztásból.

Máshol inkább a kerékpározásra szavaznak, és mert egyetlen részeg férfi nem sokáig jutna egy bringán, inkább az épített, sokszemélyes tandemekre szavaznak – így a kaotikus kilengések jobban kiegyenlítik egymást, és nagyobb eséllyel érnek célba, még ha nem is ússzák meg esés nélkül.

A célállomáson, bárhol is legyen az, előkerül a grillszén is, és mindig akad rá Wurst is – állítólag rendes németnél mindig van grillezni való kolbász, egyes vélemények szerint akár a saját combjukból is vágnak, ha kell, mint Fehérlófia a Fehérlófiában. A sütögetés és a közben egy percre le nem álló alkoholfogyasztás persze remek alkalom arra, hogy a vélt és valós sérelmeket is rendezzék egymás között, ami jó részeg szokás szerint vagy közös dalolással, vagy verekedéssel történhet meg. Az éves rendőrségi statisztikák rendszeresen számolnak be arról, hogy sokan döntenek az utóbbi mellett.

A valóság persze nem ennyire rémisztő, azért a Vatertagnak vannak apásabb hagyományai is, még ha kevésbé hangosak, és így nem annyira feltűnőek is. A józanabb életű férfiak gyakran családi kirándulásokat szerveznek ilyenkor, lehetőleg olyan helyekre, ahol a fenti iskola követői kevésbé fordulnak elő. Egész napos kirándulást, vagy – mivel gyakran a péntek is munka- és iskolaszüneti nap – akár egy hosszúhétvégés kirándulást is össze lehet hozni ilyenkor, ahol a család kisebb-nagyobb férfi és női tagjai együtt lehetnek, és a szó szerinti jelentésével töltik meg az apák napját. És bár az esti híradóban ők kisebb arányban szerepelnek majd, azért nincsenek kevesen.