Johanna 30 éves, 16 évesen költözött Norvégiába – az egyetem idejére hazajárt Magyarországra, aztán diploma után visszament. Először Bergenben élt, majd az elmúlt négy évben, hat költözéssel keresztbe-kasul bejárták az országot a barátjával. Most épp Oslo a székhelyük. Nemrég indult sorozatunkban az ő történetéről és gondolatairól olvashatnak most bővebben.
Mivel foglalkozol Norvégiában?
Állatorvos vagyok.
Miért döntöttek a szüleid úgy, hogy elhagyjátok Magyarországot, és az egyetem elvégzése után te miért mentél vissza Norvégiába?
Édesanyám pályázott meg egy állást próba-szerencse alapon. Megkapta, jöttünk. Egy év volt a terv, aztán még egy, meg még egy, meg még... Én fogékony korban voltam akkor, így elég kétlaki lettem, ha itt vagyok, onnan hiányoznak dolgok, ha ott, innen. Diploma után azért jöttem vissza ide, mert mivel Norvégiában szocializálódtam munka terén, nem éreztem úgy, hogy az otthoni feltételek között képes lennék dolgozni (fizetés, hozzáállás, munkahelyi körülmények...).
Hogyan zajlott a kiköltözés?
16 évesen anyukámék intézték az intéznivalókat, nekem csak összepakolni kellett. Akkor még szükség volt Norvégiában tartózkodási engedélyre, de ebben, és minden másban is segített a kórház, ahova felvették anyát. Mi anyával repülővel érkeztünk, tesóm és apa pedig rommá tömött autóval. Diploma után pedig a barátommal összepakoltunk két bőröndöt, és jöttünk. Anyukámnál laktunk az első időszakban, ez nagy segítség volt számunkra. Később az ő szuterén lakását béreltük. pár hónapig, majd munka miatt várost váltottunk, innentől saját lábra álltunk.
Mennyire beszélted az adott ország nyelvét?
Elég jól. De előnnyel indultam, 16 évesen tanultam meg a nyelvet, ráadásul szeretek idegen nyelveket tanulni. Így sokaknak nem tűnik fel, hogy nem vagyok norvég (ebben mondjuk segít a skandináv arcberendezés), vagy azt hiszik, egy másik skandináv országból jöttem, legtöbbször izlandinak néznek.
Milyen életkörülmények között éltél Magyarországon és milyen életkörülmények között élsz most?
Otthon középosztálybelinek számított a család. Ha voltak is problémák, én gyerekként nem sokat éreztem belőlük, de nem voltunk gazdagok. Itt sem vagyunk azok, de kényelmesen megélünk a keresetünkből. Többet keresünk, mint otthon, de drágább is az élet. Viszont arányaiban jobban ki lehet jönni itt egy átlagkeresetből, mint otthon. Minimális odafigyeléssel könnyű pénzt félretenni.
Mi volt a legnehezebb az első évben?
16 évesen: beilleszkedés az iskolában. Nem szerettek az első helyen, életemben először én voltam a kitaszított az osztályban. Nem volt jó érzés... Diploma után pedig, a visszatéréskor a munkakeresés volt a legnehezebb. Több mint fél évig nem kaptam a szakmámban munkát. (Dolgoztam, de nem állatorvosként.) Barátom pedig pályaelhagyó lett végül, másban találta meg az útját, és bár ő maga, és mindenki más is úgy gondolja, hogy jobb ez így, azért nem kis küzdelem volt a folyamat.
Hogyan jellemeznéd a norvég emberek habitusát?
Kedves, mosolygós, boldog, gondtalan emberek többnyire, de naivak, bambák, felületesek (könnyű velük ismeretséget kötni, de nehéz barátságot).
Milyen pozitív tapasztalataid vannak az országgal kapcsolatban?
Az anyagiak, ahogy említettem is. A munkához való hozzáállás, munkaviszony. Kifizetik a túlórát, ez nem is kérdés. Kevesebb a fizetett szabadság, mint otthon, de kiveheted az összeset, nem ritka, hogy az öt hetet a norvégok egyben veszik ki – ez otthon elképzelhetetlen. Emberszámba vesznek, elismerik a munkád. A természet, Norvégia gyönyörű, minden szeglete tartogat újabb és újabb fantasztikus természeti csodákat. Az emberek boldogok. A ráncaik nem morcos, lefele görbülőek, hanem mosolygósan, felfele ívelnek.
Milyen negatív tapasztalataid vannak az adott országgal kapcsolatban?
Itt az emberek gyerekkori barátságokat visznek végig egy életen át, nehéz új jövevényként igazi barátokat szerezni, bár felületes ismeretségeket kötni könnyű. Az emberek itt is taplók néha, bár másként, mint Magyarországon. Ott sokszor rosszindulatból (ha nekem nem jó, másnak miért legyen az), itt figyelmetlenségből, meg azért mert a gyereknevelés, mint olyan, nem létezik. Tök jó, hogy szabadnak hagyjuk a gyereket, de nem tanulnak meg megköszönni, kérni, és azt sem, hogy nem kaphatnak meg mindent.
Az időjárás nem épp mediterrán, bár ez egyértelmű, ha az ember a térképre néz. Bergenben, Stavangerben annyi eső esik, hogy megvettem életem első magassarkú gumicsizmáját, amit vízhatlan esőnadrággal hordtam (utoljára oviban volt ilyenem). Hammerfestben gyönyörű a tél, bár nem sokat látsz belőle, mert ugye sötét van két hónapig. Az északi fény kárpótol mondjuk.
Viszont, amikor június közepén sem ment még 10 fok felé a hőmérséklet és még mindig hótaposó és télikabát kellett gyapjú aláöltözővel, az embert próbáló volt.
Oslo a legjobb eddig, bár amikor ezeket a sorokat írom június 8-án, 15 fok van, és esik.
Hogyan tartod a Magyarországon maradt családdal/barátokkal a kapcsolatot? Milyen időközönként találkoztok?
Skype, Messenger, Facebook. Változó időközönként találkozunk. Most Oslóban élünk, innen egyszerűbb hazajutni. Laktunk Hammerfestben is, ez egy kisváros már a sarkkörön túl. Négyezer kilométerre van Budapesttől, és elképesztő drága volt az utazás. Onnan alig jártunk haza.
Olvasol még magyar híreket?
Kéne, de inkább csak a nagyobb/fontosabb híreket, illetve ami szembejön velem. Bár –nem túl dicséretre méltó módon – a nagyvilág híreitől is igyekszem egészséges távolságban tartani magam.
Érnek támadások Norvégiában amiatt, mert külföldi vagy? Illetve érnek támadások Magyarországról, mert külföldre költöztél?
Amikor Norvégiába költöztünk, az iskolában, erkölcstan/etika órán a bevándorlás lett a téma hirtelen (surprise, surprise...). Ott megkaptam az egyik osztálytársamtól, hogy azért, mert mi idejöttünk, hogy az adófizetők pénzén éljünk, neki még nem kötelessége barátkozni velem, meghívni az otthonába... (A sztorihoz hozzátartozik, hogy édesanyámat azért hívták, azért külföldön kerestek munkaerőt, mert akkoriban hatalmas hiány volt orvostéren az országban, alig volt norvég orvos. Meg minden diplomás foglalkozás hiányszakma volt. Ez is mutatja, itt nem éri meg hosszú éveket tanulni, egy ács/fodrász/villanyszerelő sokszor jobban, vagy legalábbis nem sokkal rosszabbul keres, mint egy felsőfokú végzettséggel rendelkező ember, cserébe korábban el tud kezdeni dolgozni. Tehát nem igazán azért érkeztünk, hogy lábat lógassunk, és segélyből éldegéljünk vígan.)
Én annyit mondtam csak, hogy nincs szükségem a barátságára, ennyiben is maradtunk, soha többet nem szólt hozzám. Egyébként hálistennek ez ritka. Hülyék mindenhol vannak, de azóta ilyen szintű atrocitás nem ért, bár igyekszem integrálódni, és tiszteletben tartani a szokásaikat, tekintve, hogy az én választásom, hogy velük élek, az ő országukban.
Hogy érzed, sikerült teljesen beilleszkedned?
Nem, de szerintem teljesen soha nem is lehet. Egy picit mindig idegen lesz az az ember, aki nem ott született. Ezt leszögezve, azért úgy érzem, annyira, amennyire lehetséges, beilleszkedtem. De sosem leszek „őslakos”.
Tartod a közelben élő magyarokkal a kapcsolatot? Mik a tapasztalataid a külföldi honfitársaiddal kapcsolatban?
Néhánnyal. Amiatt, hogy egy érzékeny korban költöztem, elég gyökértelennek érzem magam, itthon vagyok itt is, ott is, de sehol sem teljesen. Emiatt nem az fontos számomra, hogy magyar-e valaki, hanem hogy jó ember-e. Nem lehet ezt nemzetiséghez (vagy bármi máshoz) kötni. Sok norvég városban éltünk a barátommal, miután kiköltöztünk (Bergen, Stavanger, Hammerfest, Oslo), van ahol kifejezetten jó, összetartó magyar csapat alakult, valahol pedig az áskálódás, ellenségeskedés volt jellemző.
Mik a terveid a jövőben? Szeretnél Norvégiában maradni vagy egy idő után szeretnél visszaköltözni Magyarországra? Esetleg újabb európai országba költöznél?
Minden hazautazás után elkap a honvágy, így most, pár nappal az esküvőnk után is. Sose volt, sose lesz több ilyen alkalom, mikor mindenkit, aki fontos, akit szeretünk, egy helyen látunk, egy ilyen fantasztikus, érzelmekkel teli környezetben. Így most hiányzik a haza, de közben itt is itthon vagyunk. Ésszel pedig igyekszünk felfogni és emlékeztetni magunkat, hogy az otthonlétek alatt csak a jót éljük meg, a mindennapi küzdelmekben nincs részünk, csalóka élmény ez. Ezért, azt kell mondjam, nem szerepel az „ötéves tervben”, hogy Magyarországra költözzünk. De talán egyszer. Fontolgattuk már Svájcot, sőt Kanadát is (bár utóbbit nem nevezném európai országnak). Azt is megbeszéltük, ha innen megyünk, csak olyan helyre, ahol az éves napsütéses órák száma meghaladja a hármat, az átlaghőmérséklet pedig megengedi a jelenleg a szekrényben porosodó nyári ruhák viselését. De annyit költöztünk már, hogy mindketten érezzük, egy darabig elég volt.
Szerinted melyik a legélhetőbb európai ország és miért?
Norvégia egyébként abszolút toplistás, az életkörülmények miatt, mégiscsak egy jóléti állam. Az összes negatívumával együtt is, sajnos (szerencsére) megéri.
Johanna 16 évesen költözött a skandináv országba, ahol az első sulijában azonnal kiközösítették.
80 · Jul 11, 2017 06:31pm Tovább a kommentekhez