horoszkóp
GettyImages-1153749495

Láncfűrésszel készült a különös Melania Trump emlékmű, amelyet Szlovéniában emelt egy férfi

2019.07.08. 14:02

Meglepő művészeti alkotás jelent meg az amerikai first lady szülővárosa, Sevnica mellett. A közel 3 méteres szobrot egy helyi favágó, Ales Zupevc készítette, a munkafolyamatot pedig mint egy művészfilm formájában a Youtube-ra is feltöltötte.

Az emberek vegyes érzelmekkel fogadták a meglehetősen amorf emlékművet, amely Melania Trumpot ábrázolja. Zupevc egy fából vágta formára az amerikai elnök feleségének alakját, ruhája színének pedig azt az ikonikusnak számító púderkéket választotta, amelyet Melania  2017-ben viselt férje elnökké avatásán - írja a New York Times.

Egyesek nincsenek elragadtatva az emlékműtől. Van, aki szerint Törpillára hasonlít, de olyanok is akadnak, akiket arra az elfuserált szoborra emlékeztet, amelyet például Ronaldo is kapott. Mások egyszerűen szégyenletesnek tartják.

Ales Zipevc azonban nem viccnek szánta a dolgot. Bár nem iskolában tanulta művészetét, elégedett azzal, amit alkotott.

Korábban még sosem csináltam egész alakos szobrot. Talán Melania is eljön, és megnézi. Talán tetszik is majd neki

– mondta boldogan az önjelölt szobrász.