Olvasónk tavaly decemberben költözött a dél-olaszországi Lamezia Termébe, szerelméhez. Itthoni munkáját maga mögött hagyva Olaszországban szeretett volna három hónapig élni, hogy aztán párjával együtt térjen haza, ám ekkor még nem is sejtette, hogy a koronavírus mennyire átrendezi terveit. Az ő levelét olvashatják most, melyben arról ír, hogyan bolydult fel Olaszország és a saját élete a járvány miatt.
„Néhány hét alatt nagyon sokat változtak az itteni körülmények. Ha visszagondolunk arra, hogy a karnevál megnyitójakor Velencében jártunk, nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, amiért egészségesen tértünk onnan haza. Érthető módon rengeteg volt a turista, köztük nagyon sok ázsiai csoport is. Akkoriban már kiemelt téma volt a hírekben a koronavírus, csak azért mertük mégis bevállalni az utazást, mert Olaszországról még nem beszéltek fenyegetett országként. A pár nap alatt, amit ott töltöttünk, természetesen betartottunk minden előírást, amit a WHO javasolt. A karnevál pár héttel később, a tervezettnél korábbi időpontban zárult, mert addigra az egész országra rátelepedett az aggodalom.
Jöttek a szigorú szabályok, kihirdették a vörös zónát, életbe lépett a kijárási tilalom.
Azt hallottam a Calabriában élő magyaroktól, hogy sok városban hangosbemondón (is) tájékoztatják a lakosokat arról, hogy ne hagyják el az otthonukat. Ha indokolt esetben valaki mégis megtenné, ki kell töltenie egy dokumentumot, amivel a rendvédelmi szervek felé kell igazolnia magát. A legtöbben bezárkóztak, és tényleg csak kutyát sétáltatni vagy a bevásárlás miatt mennek ki az utcára. Itt, délen látszólag nincs pánik, bár sokan félnek.
Érezzük a helyzet súlyát és alkalmazkodunk a kialakult helyzethez.
A szomszédunk például nemrég üzenetben kért hűtőpasztát a számítógépéhez, amit mi aztán ajtaja előtt hagytunk.
Bevásárlás után a bejárati ajtónál letesszük a szövetszatyrokat, mert biztonsági szempontból ezt tartják indokoltnak az embereket tájékoztató csatornák. Rendeltünk csomagot az internetről, amit, ha megérkezik, gumikesztyűben veszünk majd át, és egy időre biztosan érintetlenül hagyunk. Ha friss levegőre vágyunk, kimegyünk az erkélyre, az unalom ellen csatlakozunk a flashmobokhoz (például közös éneklés), amelyeket előre meghirdetett időpontban tartanak országszerte. A város Instagram-oldalán, ahol a követők legjobb fotóit is megosztják, most erkélyről lőtt képek készítésére biztatják a lakosokat. Üres utcákról, utakat takarító járművekről posztolnak mostanában.
Közben Magyarországról is aggasztó hírekről értesültem,
egykori munkahelyem, aminek szívesen dolgoztam volna ismét, ha visszatérek Magyarországra, egyik napról a másikra megszűnt.
Egy programajánló magazinról van szó, ami tartalmilag és anyagilag is nehéz helyzetbe került: programok nem lévén írnivaló és hirdető nélkül maradtak.
Akin eddig nem uralkodott el az apokaliptikus érzés a vírus és a megszűnő munkahelyek miatt, az a földrengések, a kitörő Stromboli, vagy a tegnap este talált bomba hírének hallatán kezd elgondolkodni azon, hogy talán tényleg jön a világ vége. Mi azért bizakodunk, és várjuk, hogy a nyári meleg – a remények szerint – véget vet ennek a mizériának.”
Olvasónk nem tudja, meddig kényszerül külföldön maradni - és mi lesz azután.
18 · Mar 22, 2020 09:29am Tovább a kommentekhez