Megkérdeztünk két torinói kisgyereket, mit tudnak a koronavírusról, íme a válaszaik

Március 8. óta, azaz most már majdnem egy hónapja van érvényben a kijárási tilalom észak-Olaszországban. A családom olasz fele Torinóban él, és természetesen naponta tartjuk a kapcsolatot, amióta tart a járvány. A sógornőm ráadásul családorvosként dolgozik Torinó egyik peremvárosában, ezért két gyereke, a 8 éves (harmadikos) Giovanni és a 6 éves (elsős) Laura a karantén kezdete óta a nagyszülőknél van, részben azért, mert sajnos tartani kell attól, hogy édesanyjuk a munkából hazaviszi a vírust.

Giovanninak a múlt héten lett saját Skype-ja, azóta minden nap felhív vagy rámír, minionos gifeket küldözgetünk egymásnak, vagy a Harry Potterről beszélgetünk. Amíg a felnőttekkel a víruson és a járványon kívül más nemigen esik szóba, addig a gyerekek maguktól sosem hozzák szóba ezt a témát. Megkérdeztem a szüleiket, hogy rákérdezhetek-e a gyerekeknél, hogy mit tudnak a körülöttük kialakult drámai helyzetről, arról, hogy miért kell a nagyszülőknél lenniük és miért csak interneten keresztül érintkezhetnek a szüleikkel csaknem négy hete, és hogy miért nincs suli most már elég régóta. Azt mondták, hogy persze, kérdezzem meg őket nyugodtan, sőt, abba is beleegyeztek, hogy ide a Velvetre lefordítsam, hogyan zajlott a beszélgetés.

Természetesen nem az igazi keresztnevüket használom, és még annyit szeretnék előrebocsátani, hogy bár eleinte egyértelműen érződött a gyerekeken, hogy izgalmas nekik, hogy most meg vannak interjúvolva, magukhoz képest elég rövideket válaszolgattak, és szemlátomást nem kötötte le őket a téma különösebben, szóval én sem erőltettem tovább a dolgot.

Milyen volt, amikor megtudtátok, hogy most egy ideig nem lehet majd kimenni otthonról?

Giovanni: Rossz volt, hogy egyszercsak itthon kellett maradni, mert pont most kellett volna új iskolába mennem, és ez így elmaradt. Lehet, hogy az új iskolát most már csak negyedikben fogom elkezdeni.

Laura: Én meg másodikban!

Mi hiányzik a legjobban?

Laura: Apa és anya!

Giovanni: Nekem nem is annyira a személyek hiányoznak, hanem a rendes, hétköznapi élet. És persze a szüleim.

Laura: Már egy csomó idő eltelt azóta, hogy idejöttünk a nagyszüleinkhez és azt mondták, hogy itt a koronavírus! Hiányzik a hétköznapi élet, az iskola, a szüleim, a lakásunk és a barátaim. Nekem ez az öt dolog hiányzik.

De mi ez a koronavírus? Mit tudtok róla?

Laura: Hogy nagyon sok fertőzött elkapta!

Giovanni: Hogy nagyon sok embert megfertőzött.

És mi történik azokkal, akik elkapják a koronavírust?

Giovanni: Általában csak az idősek kapják el. Van, aki túléli, de sokan meghalnak.

Laura: Meghalnak!

És tudjátok, mit lehet tenni, hogy az ember ne kapja el a vírust?

Laura: Nem.

Giovanni: Nem.

Laura: Mindig meg kell mosni a kezünket evés előtt és...

Giovanni: ...és kezet kell mosni, ha kint volt az ember!

Laura: És otthon kell maradni.

Féltek a koronavírustól?

Laura: HÁT PERSZE!!!

Giovanni: Én nem nagyon.

Laura: Én nagyon! Remélem, nem vagyok fertőzött.

Hogyan tanultok most?

Giovanni: Vannak videók, azokról tanuljuk meg a leckét. Meg néha ki kell nyomtatnunk táblázatokat – és kész.

A tanítónénivel szoktatok beszélni interneten keresztül?

Giovanni: Eddig csak egyszer beszéltünk vele, de most már hetente fogunk.

Mi lesz az első dolog, amit akkor csinálsz majd, ha vége lesz a karanténnak?

Giovanni: Vagy felmegyünk a hegyekbe, vagy elmegyek biciklizni.