A fenti képen az látható, amikor 2014-ben először találkozott a brit királynő a mostani pápával. II. Erzsébet és Fülöp herceg ebből az alkalomból többek között egy üveg whiskyt ajándékozott Ferenc pápának a Vatikánban, és most egy hasonló eset került napvilágra, illetve pontosabban az egész a vicc miatt érdekes, amit a katolikus egyház feje ebben a szituációban elsütött.

Történt ugyanis, hogy éppen egy dokumentumfilmet forgattak, amikor skót papnövendékek a pápát látogatták meg, és ajándékba természetesen ők is whiskyt vittek vendéglátójuknak. Állítólag videó készült arról, hogy Ferenc pápa felemeli az üveget, és viccelve azt mondja, hogy „questa é la vera acqua santa”, azaz

ez az igazi szenteltvíz!

A sztorit Tony Kearney filmrendező mesélte most el a New York Postnak azzal, hogy Ferenc pápa nyilvánvalóan viccnek szánta ezt a kiszólást, és a poént bele is tették a készülő dokumentumfilmbe. A film most kerülne adásba a BBC-n, de a Vatikán képviselői nem engedélyezték, hogy a felvételt közzé tegyék, így ez a viccelős jelenet sajnos nincs benne a kész műben. De azért így is vicces.