szorult

Angliában iszogattak az egyetemista lányok, az lett a vége, hogy egyikük beszorult a szárítóba

2020.10.06. 08:19

Hull egy kisváros Anglia északkeleti részén, amely az egyeteméről híres. Az intézmény jó hírnevét öregbíti most bizonyos Rosie Cole, aki diáktársaival együtt egyik este italozni kezdett otthon. A pár személyes házibuli során az a kérdés merült fel, hogy Cole vajon bele tud-e mászni, belefér-e a szárítógépbe. A 21 éves, egyetemista lány bevallja, hogy ez volt az első találkozása ilyen készülékkel, mert egyébként nem ő szokott magára mosni – de a dolog kimenetelére ennek túl sok hatása úgysem volt.

Szóval Cole sikeresen bemászott, kimászni viszont már nem volt képes, mert a lába beszorult a szárító dobjába. Bizonyára aggódó, de közben röhögőgörcstől fuldokló haverjai éjjel 11 körül kihívták a tűzoltókat – a The Sun című lapnak eljuttatott alábbi videó azon a ponton kezdődik, amikor ők megérkeznek, és Cole egyik lakótársa elmagyarázza, hogy mi a vészhelyzet, ami miatt szükség lett rájuk. Három tűzoltó tudta közös erővel kiszabadítani a szárítógépbe szorult lányt, amint azt az alábbi felvétel mutatja.

Cole utólag azt nyilatkozta a lapoknak, hogy nagyon nem büszke a tettére, és ezt a részletet biztosan ki fogja hagyni az önéletrajzából, de azt sajnos nem mondta el, hogy miért (mennyiért) döntött úgy, hogy a balesetéről készült videót az egész világgal megosztja, hadd röhögje ki őt mindenki. Mert attól még, hogy Cole nem teszi majd bele ezt a szárítógépes incidenst az önéletrajzába, ha egyszer elvégzi az egyetemet, a leendő munkáltatójánál a HR-esnek könnyen lehet, hogy eszébe fog majd jutni rákeresni a neten a Rosie Cole névre, és akkor nagy valószínűséggel ez a videó lesz majd az első találat.

Reménykedjünk, hogy a brit HR-eseknek jó a humorérzéke.