Rettenetesen nehéz dolog hosszú távon kizárólag a közvetlen környezetünkhöz kötve élni, de idén mindenkinek meg kellett szoknia. Egyelőre nem látni, mikor lesz ennek vége, úgyhogy ebben a posztban olyan videókat és linkeket talál majd, amelyek európai úticélokra viszik, szigorúan virtuális sétákra. (Igen, ez nem váltja ki a valódi utazás élményét, és még ennél is rosszabb a szeretteinket nélkülözni, a szokásos kikapcsolódási formáinkról lemondani, vagy állandóan a maszkkal gebődni. Bízzunk benne, hogy ez valamilyen távon megoldja a problémát, mert jobbat úgysem lehet tenni.) Az is valami.

A sétákat igyekeztem országok szerint csoportosítani, de itt-ott találnak majd néhány kakukktojást és alja csalást. Az is szempont volt, hogy mennyire friss az adott videó, vagy hogy mennyire hangulatos, így a 4k-felvételek közé becsúszott néhány nem annyira kiváló minőségű is – viszont jórészt azt látjuk rajta, amit most tapasztalnánk, ha utazhatnánk.

Kezdjük Németországgal, az első séta egy novemberi, müncheni felvétel (tavaly nyáron ugyanők ezt a videót készítették), ezt láthatják alább beágyazva.  Itt van Aachen, Berlin szellemvárosáért ide kattintson, Hamburgban hajózni itt lehet, a videó leírásában pedig néhány városi sétát is talál. Végül: itt a kölni ősz.

Hogy ez a bejegyzés ne legyen hatvan kilométer hosszú, aljasul tömbösítem a skandináv térséget: alább látható az idei első hó Stockholmban, a karácsonyi fényekkel. Itt egy kis repkedés Göteborg fölött, ezzel a videóval pedig az Øresund-hídon hajthatnak át. Koppenhágában itt lehet sétálni, Aarhus pedig ilyen volt a nyáron. (Most ilyen lehet.) Itt felszállhatnak a bergeni ingázójáratra, Vossból autóval mehetnek tovább Oslóba (miközben valami skandináv Kispált hallgatnak), ezen a videón pedig megpróbálhatják megkeresni Harry Holét.

Ha ennyitől ráuntak volna a hideg északra, akkor menjünk Olaszországba! Majdnem egy príma, Rómát biciklin bejáró videót ágyaztam be ide, de a nagyobb kontraszt végett inkább egy Amalfi partjánál felvett lődörgés nyert. Ez az aljas csalás: 2018 nyarán készült, felháborodott leveleiket a kiadóba várjuk. Velence pedig így nézett ki szeptemberben.

Ha máshol vágynak melegre, figyelmükbe ajánljom Benidormot, ahol október 20-án már állt egy köztéri karácsonyfa, ha nem lenne elég fura a világ enélkül is. (Az ottani éjszakai élethez itt egy kis ízelítő.) Aki megunta a városokat, annak itt egy tenerifei kalandozás, akinek viszont most főleg a karácsonyi fények hiányoznak, azok ide kattintsanak a barcelonai élményért. Itt pedig ugyancsak Barcelona látható, de csak lődörgésileg. Az alább beágyazott videón viszont Lisszabon látható, még a nyárról (itt pedig az, amikor éjjel drónták meg a várost.)

Mindezek után nyilván Franciaország sem maradhat ki: alább a Bordeaux-i esőben sétálhat, erre kattintva autózhat egy kicsit, az érzés végett. Párizsba vágyik? Íme, a nyári Montmartre, egy őszi dugót pedig itt élvezhet. Drónvideó itt. Könnyed városi séta-ajánlat még: Beaune.

És most jöjjön Anglia! Alul, beágyazva az augusztusi, esős Londont tekintheti meg, ha ennél frissebb látványra vágyik, akkor ide kattintson, egy kis hídsétához. Egy bő órányi nyári Yorkot itt talál, klasszikus emeltesbuszos városnézésre Manchesterben nyílik lehetőség. Kimondottan szívderítő látványt birminghami sétája során élvezhet, Bath-t itt, Oxfordot itt nézheti.

Jöjjön az utolsó kör, amelyben csak azért sem egy esős jelenetet szúrok be: kóboroljon Dublinban errefelé, Kilkenny pocsék időjárása itt figyelhető meg. Edinburghben ezzel a videóval autózhat, ezzel meg gyalogolhat, Glasgow-ból ezt a parksétát ajánlom.  A wales-i Beaumaris-ért ide kattintson, Caernarfon itt várja, a kihalt Cardiffot  pedig itt élvezheti.  Most pedig Corkot láthatja.

Ha ezt a cikket nem csak én fogom elolvasni, illetve a két másik kollégám, akkor majd folytatjuk a kelet-európai kiadással is.