Bár a legtöbben nyáron indulnak útnak, évről évre népszerűbbek a téli vakációk. Egyesek hidegből utaznak melegbe, mások kifejezetten a különböző téli tájakat szeretnék feltérképezni, de akadnak, akik csak egy kellemes, mediterrán vidéken akarnak időzni. Ebben az összeállításban három olyan úti célt szedtünk össze, amelyeket érdemes télen felkeresni.

1. sevilla, Spanyolország

Ha Spanyolország, akkor Barcelona vagy Madrid. Legalábbis ez a két város a legfelkapottabb a dél-európai országban. Ugyanakkor a negyedik legnagyobb spanyol település, egyben Andalúzia fővárosa, Sevilla hangulatos történelmi utcái szintén óriási tömegeket vonzanak.

Ha szeretnénk zsúfoltság nélkül átélni a spanyol életérzést, Sevilla kitűnő célpont a téli időszakban. A másik két várossal ellentétben, a hideg hónapokban ide nem sokan látogatnak, a történelem és a mediterrán konyha kedvelői így nyugodtan élvezhetik Spanyolországot 12-13 fokos téli átlaghőmérséklet mellett.

A látnivalók között rengeteg templomot, kápolnát és palotát találunk, múzeumok közül pedig remek célpont a Szépművészeti, a Népművészeti, valamint a Régészeti Múzeum.

Az andalúz finomságokat, tapasokat, olajbogyókat, tempurában sült tengeri herkentyűket semmiképp sem érdemes kihagyni!

2. Koppenhága, Dánia

Az északi ország fővárosa nemcsak a karácsonyi időszakban, hanem az év minden hónapjában csodaszép. Koppenhága ugyanakkor főként azoknak jelent mesés úti célt, akik bírják a mínuszokat.

A néhanapján csontig hatoló fagyos időjárásért ellenben bárkit kárpótol a színes házak, a csatornákkal átszelt utcák látványa.

A városra első alkalommal elég, ha egy bő hosszú hétvégét szánunk. Ez idő alatt felfedezhetők a pompázatos királyi paloták, a város vidámparkja, valamint az ország gasztronómiai sajátosságai. Az autentikus ételek között számos halas finomság található.

3. Nicosia, Ciprus

Habár nem a Dominikia Köztársaság fővárosáról van szó átlag 27 Celsius-fokos napi hőmérséklettel januárban, Ciprus központi települése is azon állomások közé tartozik, amelyeket azért keresnek fel télen, hogy a hidegből melegebb vidékre látogassanak.

Aki nem akar vagyonokat költeni ázsiai, dél-amerikai, netán afrikai utazásra, hogy januárban is tengervízben áztathassa magát, hanem beéri egy kellemes, 15-16 fokos átlag hőmérséklettel, annak az egyik legmegfelelőbb úti célt jelenti a közel-keleti szigetország fővárosa.

Nemcsak a napsütést, de a minket körülvevő történelmet is élvezhetjük Nicosia óvárosának historikus utcáin, ahol a legérdekesebb látnivalók, múzeumok és piacok köszönnek velünk szembe.

Mindezen túl a tengerpart is aránylag közel van a fővároshoz, így oda is tehetünk egy kisebb kitérőt, legalább, hogy a lábunkat megmártóztassuk a Földközi-tenger vizében.

Ha pedig már ott járunk, élvezzük ki a mediterrán konyha sajátos ízeit, amelyek itt leginkább a görög ételekre emlékeztetnek, ugyanakkor törökös desszerteket kínálnak.

(Bien.hu)